Jézus követői mennyei polgárok, de a földi hatalmaknak is alávetve élnek. A tanítványok azt kérdezték Jézustól, kell-e adót fizetni a császárnak. „Ő akkor ezt mondta nekik: Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené.” (Mt 22,21) A római levélben is olvasunk arról a kérdésről, hogyan viszonyuljanak a többnyire ellenséges világi hatalomhoz: „Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett.” (Róm 13,1) „Mert nem a jó cselekedet miatt kell félni az elöljáróktól, hanem a rossz miatt. Azt akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicséretet kapsz tőle.” (3) „Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek, mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt.” (8) Tehát a szeretet útja a törvény betöltése.

A Tízparancsolat tiltásokból áll, az Úr figyelmezteti népét, hol rejtőznek a veszélyek. A Jézus által adott kettős nagy parancsolat a helyes utat mutatja: szeresd az Urat, a te Istenedet és a te felebarátodat, mint magadat (Mt 22,34). Sok minden változik, de ez azt mutatja: a keresztyén embernek vannak biztos támpontjai. Jézus a kőszikla, amelyre lehet építeni, lehet az ő útján járni, őt tekinteni az életünk alapjának. „Az Istentől nekem adott kegyelem szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem, de más épít rá. Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá. Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, aki Jézus Krisztus.” (1Kor 3,10–11)

Ez lehet az a kő, amelyről Wass Albert Üzenet haza című versében szól: „…a csillagok járása változó. / És törvényei vannak a szeleknek, / esőnek, hónak, fellegeknek / és nincsen ború, örökkévaló. / A víz szalad, a kő marad, a kő marad.”