Abímelek gonosz vérengzéssel megszerzett királysága önmagában hordozza végzetét. Ezt az isteni igazságot vázolja fel szakaszunk széles ecsetvonásokkal. Isten viszályt szít közte és sikemi támogatói között (23–24). Egy jövevény család a szüreti ünnepen Abímelek és helytartója ellen hergeli a közben hírhedt úton állókká vált sikemieket (26–29). Az ellenük (Ofrából?) felvonuló uralkodó serege véres megtorlással válaszol a hűtlenségre. Elpusztítja lakóival együtt azt a várost (30–49), amelynek egyébként a királyságát köszönhet te. De hamarosan elvész ő maga is, amikor egy tőle elforduló város ostromakor (50–54) a súlyosan megsebesült királyt, saját kérésére, a legényének kell leszúrnia (vö. 1Sám 31,4). Jótám átka (57) beteljesedik: a száraz „tüskebokor” lángja (vö. 9,20) felemészti a várost, miközben maga is hamuvá ég. Abímelek gyilkosságra alapozott királysága epizód marad Isten népe történetében, mert maga az Úr vet véget neve megcsúfolásának. Jótám példázatában kimondatlanul is halljuk apjának, Gedeonnak a válaszát a felajánlott királyságra: „Az Úr uralkodjék rajtatok!” Isten mennyei uralmát Jézus a mustármagból kinőtt fához hasonlítja, amelynek árnyékos lombjában szelíd madarak fészkelnek (Mt 13,31k).

Jn 6,22–27 RÉ 139

Tólá és Jáír bíráról alig mond valamit a történelmi emlékezet (1–5). De nevük feljegyzése (vö. 3,1; 12,8–15) mutatja, a bírák tiszte folyamatos, Isten szabadítása mind a tizenkét törzsnek szól. E bírák általában gazdag, tekintélyes emberek (4), béke idején Isten törvényének ismerőiként és őreiként védték az ősi (jog)rendet. E jogrendet a nép bálványimádásával most újra megsérti, ezért Isten „kiszolgáltatja” őket az idegen hatalmaknak (6–9). És bár a nép Istenéhez kiált (10), a hűségében megalázott Úr múltbeli szabadításaira és népe hűtlenségeire utalva jelzi: a megsértett rend lehetetlenné teszi a vele való közösséget, és akadálya a megtérésnek (11–14). Isten nem látszatbűnbánatra vár. Erre a népnek csak egyetlen válasza lehet: a tettekben megmutatkozó bűnbánat és a megújult élet. Töredelmes imában fordulnak Istenükhöz, és letelepedésük óta talán először mondják ki: „Vétkeztünk. Tégy velünk bármit, ahogy jónak látod!” (15) De csak amikor az idegen isteneket is eltávolítják maguk közül, akkor halljuk, hogy az Úr „megelégelte” népe nyomorúságát (16). És bár előzőleg azt mondta: „többé nem szabadítalak meg titeket” (13), igazságánál most is nagyobb a szeretete. Mert a jog és a rend nemcsak az ész, hanem a szív dolga is.

Jn 6,28–34 RÉ 675

Az ammóniak serege a Jordántól keletre letelepült izráeli törzsek területét fenyegeti. A törzsek vénei nehéz helyzetükben vezért keresnek. Így találnak rá a gileádi Jeftére, származása miatt lenézett, örökségéből kitagadott honfitársukra, aki idegen földön szabadcsapata élén portyázik (1–5), tehát jól tud bánni a fegyverrel. Ő a kezdeti vonakodás után elvállalja a vezéri szerepet azzal a feltétellel, hogy győzelem esetén ő lesz a törzs vezetője (7–9). A gileádi vének esküvel erősítik meg az egyezséget (10), a népgyűlés ezt otthon jóváhagyja, Jefte pedig Istennek ajánlja fel megbízatását Micpában (11). Az új vezér először békés úton próbálja meg elintézni a területi vitát az ammóniakkal (12–13). Majd követei ismételten emlékeztetik őket: nincs joguk e földhöz. Részletesen elmondják, hogy a honfoglaláskor Isten nem tőlük, hanem az emóriaktól vette el ezt a területet (14–26), és adta népének (23). Az ammóniak követelése tehát jogtalan, ezért egyedül Isten ítélkezhet vitájukban (27). Az az Úr, aki népének még a hűtlenkedései ellenére is meg tud bocsátani (vö. 10,6–16), nem hagyja, hogy övéi idegen népek hamis istenecskéinek uralma alatt nyögve pusztuljanak el.

Jn 6,35–40 RÉ 351

Jefte ért a fegyverforgatáshoz, a harcra mégis Isten Lelke képesíti (29). A döntő csata előtt fogadalmat tesz: győzelem esetén bármi, bárki jön eléje háza ajtaján, azt égőáldozatként felajánlja az Úrnak (30–31). Jefte fényes győzelmet arat az ammóniak fölött (32–33). A győztesen hazatérő hadvezér öröme azonban mérhetetlen keserűséggé válik. Egyetlen gyermeke, a lánya lép ki elsőnek háza ajtaján, hogy üdvözölje őt (34–35). A lány az apja szavaiból megérti a fogadalom lényegét, és engedelmes gyermekként elfogadja az elfogadhatatlant. A saját életénél is többre tartja az ellenség feletti bosszút, Isten népének megmenekülését, az apai fogadalom teljesülését (36). Csak két hónapi haladékot kér, hogy a hegyekbe elvonulva elsirathassa szüzességét (37). Amikor visszatér, apja teljesíti fogadalmát (39). A sok értelmezési kísérlet ellenére sem értjük ezt az eseményt igazán, hiszen Izráelben tilos volt az emberáldozat, a környező népek vallásától eltérően (vö. 2Kir 3,27). E nép hite azzal kezdődött, hogy Ábrahámnak gyermeke helyett egy kost kellett feláldoznia az oltáron (1Móz 22). Mivel a szentíró nem dicséri és nem feddi Jeftét fogadalmáért, sem lányát önfeláldozásáért, jó, ha mi is visszafogottan olvassuk történetének ezt a számunkra érthetetlen részét.

Jn 6,41–51 RÉ 448

Jeftének az ammoniták felett aratott győzelme megint irigységet vált ki a Jordán nyugati oldalán élő efraimiakból (vö. 8,1–3). Azzal az ürüggyel, hogy nem kértek tőlük segítséget az ammóniak elleni csatához, testvérháborút indítanak a gileádiak ellen. Pedig hívták őket, de hiába (2–3). Jefte visszaveri az efraimiak támadását, és így megtorolja gúnyolódásukat is, mely szerint a gileádiak csupán a nagy, vezető törzsük egyik leszakadt ága (4). Az efraimiak sajátosan ejtették az s hangot, ez lehetőséget adott a gileádiaknak arra, hogy a Jordán folyó gázlóinál kiszűrjék és elpusztítság a menekülő ellenséget (5–6). Jefte hat évig volt Izráel bírája (7). E testvérháború ismeretében különösen is feltűnő tevékenységének tökéletlen volta, a törzsek közötti egyetértés hiánya, amelyet nem tudott orvosolni. Neve mégis ott van a hit hősei között (Zsid 11,32). Halála után három bíráról hallunk még. Tekintélyes emberek: Ibcán (8–10) Betlehemből való volt (nem azonos a júdai Betlehemmel, vö. Józs 9,15), Élón (11–12) Ajjálónból, Abdón (13–15) pedig Pirátónból. A szentíró kiemeli, hogy mindegyiküket (Jeftéhez hasonlóan) szülővárosában temették el (7.10.12.15).

Jn 6,52–59 RÉ 361

Izráel hűtlenkedésére válaszul az Úr a filiszteusok kezére adja népét (1). De szabadítót is támaszt, aki születésétől fogva élete végéig az ő szolgálatában áll majd. Mánóah gyermektelen felesége az Úr angyalától megtudja, hogy Isten kegyelméből gyermeke fog születni (2). A gyermek az anyaméhtől fogva Istennek szentelt, azaz názír lesz. Ezért részegítő italt nem ihat, borotva nem érheti a fejét (3–7). Az angyal szavának fontosságát mutatja, hogy Mánóah kérésére újra megjelenik, és megismétli neki is az intést (8–14). Elutasítja viszont a Mánóah háláját kifejezni kívánó áldozati lakomát, és arra kéri őt, inkább az Úrnak mutasson be áldozatot. Hasonlóképpen megtagadja nevének megismerését is: „Ti tokzatos név az” – mondja (15–18). Istent egyszerűen hívnunk kell, és nem a nevét kell tudakolnunk. Nevének egyetlen esete van, a megszólító eset (vocativus). Mánóah és felesége az áldozat bemutatása során eszmél arra, itt az Úr munkálkodik (19–21). E felismeréssel halálos félelem fogja el őket (vö. Bír 6,22k), amelyből a felesége szabadul előbb. Úgy érvel: nem halhatnak meg, mert Isten elfogadta áldozatukat, azaz közösséget vállalt velük, és a gyermek ígéretével csodálatosan megajándékozta őket (22–23). A megszületetten az Úr áldása nyugodott, benne az ő Lelke munkálkodott (24–25).

Jn 6,60–65 RÉ 2

Sámson életének Istentől megáldott kezdete után meglepő a színes folytatás. A fiatal férfi a körülmeté letlen filiszteusok közül választ magának feleséget (2). A szülei tiltakoznak ez ellen. Nem tudják, hogy az Úrtól van ez a dolog (3). Sámson ugyanis így, a házassága révén kerül kapcsolatba a népét nyomorgató filiszteusokkal, azok pedig majd rajta keresztül tudják meg, hogy hatalmuk korlátozott (4). Sámson nagy ereje már korán megmutatkozik, amikor egy rátámadó oroszlánt „az Úr Lelke” erejével tép szét (5–9). A kettétépett oroszlánba költöző méhraj és az ott talált méz ad neki alkalmat arra, hogy a hét napig tartó esküvőjén (10–18) feltegyen egy ezzel kapcsolatos találós kérdést (14). A talányt a filiszteus vendégse reg csak úgy tudja megoldani, hogy felesége kicsalja Sámsonból a feleletet (14–17). Ő bosszúból megöl harminc filiszteust, hogy vesztett fogadása adósságát törleszthesse (19). Visszatér apja házához, felesége pedig hozzámegy a vőfélyhez (20). Sámson nem szokványos bíra. Ereje félelmetes, ezt a filiszteusok is megtapasztalják. Helyzetét pillanatok alatt felméri, eszén csak csalással lehet túljárni. Gyengesége, esendősége mutatja: Istenünk ilyen eszközökkel is eléri célját. Talán mi is reménykedhetünk!

Jn 6,66–71 RÉ 449