– Áldás, békesség! – köszönt jó kedélyűn Imre Bálint esperes, amikor összetalálkozunk vele a dégi templomkert kerítése előtt, kezében egy zacskónyi húsos szalonna. – Kell majd estére – pillant a hentesárura a Mezőföldi Református Egyházmegye vezetője, akinek egyházközségében a legizgalmasabb napjához érkezett el az egyhetes nyári gyermektábor.

A templom és a gyülekezeti ház közös telkén egymást érik a különböző kültéri játékok, bár a trambulinon éppen nem ugrál senki, a kosárpalánk gyűrűjébe sem esik labda. A kicsik a hamarosan kezdődő délutáni foglalkozásra készülnek, a fiatalok és a felnőttek az esti vendéglátás előkészületeit végzik: zöldséget aprítanak az esti sütögetéshez.

HARMINCHÁROM NYÁR ÖRÖKSÉGE

Több mint harminc éve gyűlnek össze nyaranta gyerekek a dégi református táborban. Az első alkalom még egészen más volt: húsz csemetével, sátrakkal és többnapos vándorlással indult. Imre Bálint akkor még lelkipásztori pályája elején járt, felesége kezdő pedagógus volt, a szülők mégis rájuk bízták őket. A dégiek csaknem két évtizeden át járták az országot az Ormánságtól az Őrségig, a Balaton-felvidéktől Bükkszékig. A gazdasági válság évei után azonban a gyülekezet új formát talált: a napközis forma azóta is évről évre negyven-ötven gyermeket vonz.

– Az egykori romantikája össze sem hasonlítható a maival. Kedden már írták a képeslapokat, csütörtökön fülkéből lehetett hazatelefonálni. Napjainkban a mobiltelefonok miatt jóval nehezebb az elszakadás. Amikor a gyerek leteszi a telefont, rögtön elfogja a hazavágyódás, még akkor is, ha egyébként jól érzi magát – kezdi összehasonlítással az esperes.