Velük együtt épült a hitem
Máté Vivien és Bányai Krisztina Noémi Erdélyből érkezett Budapestre, hogy egy éven át másokat szolgáljon. A Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálatban Vivien fogyatékkal élő embereket gondozott, Noémi pedig idősek és fogyatékkal élők ellátásában szerzett tapasztalatot. Mindketten a Magyar Református Szeretetszolgálat Önkéntes diakóniai év programjának résztvevői voltak, amely évről évre lehetőséget ad a fiataloknak a szolgálatra és a lelki növekedésre.
Miért jelentkeztek az Önkéntes diakóniai év programba?
Máté Vivien: Sokáig aktívan szolgáltam a gyülekezetemben, táborok szervezésében is részt vettem, gyermekfoglalkozásokat tartottunk. Mindig örömmel vállaltam önkéntes feladatokat, és egy idő után úgy éreztem, jó volna ezt a szolgálatot alaposabban, mélyebben is megélni. Úgy gondoltam, hogy a gondozást igénylőknek nagy szükségük van figyelemre és szeretetre. Az otthonban sok olyan ember él, akiknek már nincs hozzátartozójuk, vagy csak nagyon ritkán látogatják őket.
Szerettem volna az a személy lenni, aki valódi figyelmet és szeretetet ad nekik. Ennek ellenére az első két hétben rengeteget sírtam. Meg kellett tanulnom elfogadni, előfordul, hogy felpofoznak vagy megtépik a hajamat. Nem azért, mert nem szeretnek. Efféle reakciókat azok a belső nehézségek váltanak ki, amelyekkel nap mint nap küzdenek, tehát nem tudatos cselekedetek. Ahogy ezt egyre jobban megértettem, fokozatosan én is másként kezdtem viszonyulni az emberpróbáló helyzetekhez.
Bányai Krisztina Noémi: Szerettem volna megtalálni azt a területet, amelyen hosszú távon is szolgálhatok. Tizenhárom-tizennégy éves korom óta végzek önkéntes munkát, ez mára az életem részévé vált. Ezért is szerettem volna hosszabb időt ilyen szolgálatban tölteni. Elsősorban két unokatestvérem inspirált. Nagyon közel álltak hozzám: az egyikük szellemi fogyatékossággal élt, a másik pedig – Isten nyugtassa – fizikailag volt lebénulva. Velük együtt épült a hitem.
Az Önkéntes diakóniai év program lehetőséget kínál a fiataloknak arra, hogy Magyarországon vagy külföldön kapcsolódjanak be e szolgálatokba. Az önkéntes esztendő folyamán nemcsak szakmai tapasztalatot és különböző emberi helyzetekben való jártasságot szereznek, hanem közelebbről is megismerik a társadalom peremére szorult emberek élethelyzetét, és más országokban élő keresztyén közösségek szolgálatába is bekapcsolódhatnak. A program részeként hitben is formálódnak, miközben ökumenikus tapasztalatokat szereznek.
Hogyan kezelik az ilyen helyzeteket, amikor egy ellátott agresszívan viselkedik?
Bányai Krisztina Noémi: Minden szituáció más, nincs rá egyetlen, minden esetben alkalmazható megoldás. Előfordult például, hogy egy kerekesszékes fiúval indultunk az udvarra, és ő hirtelen hátrafelé ütött. Ilyenkor fontos kapcsolatot teremteni vele: beszélni hozzá, megnyugtatni, kideríteni, mi váltotta ki ezt a reakciót. A legfontosabb a biztonság, ezért ha nem sikerül őt lecsillapítani, vissza kell kísérni az osztályra, hogy másokat ne veszélyeztessen.
Máté Vivien: A legtöbb esetben az segít, ha ilyenkor határozottan megfogom a kezüket, és nyugodtan elmondom nekik: amit tesznek, helytelen. Jelzem azt is, hogy ha folytatják, vissza kell mennünk a szobába, amíg meg nem nyugszanak. A legtöbb esetben mindez hirtelen felindulásból vagy valamiféle rohamhatás miatt történik, és gyorsan lecsillapodnak. Azután mindig bocsánatot kérnek, odabújnak, és megvallják, hogy nem akartak bántani.
Milyen felkészítést kaptak ezekre a helyzetekre?
Máté Vivien: Az intézmény minden önkéntese részt vett egy háromnapos szemináriumon. Ott részletesen ismertették velünk mindazt, amit a munkáról és a feladatainkról tudnunk kellett.
Bányai Krisztina Noémi: A gondozók és az ott dolgozó kollégák beavattak minket minden egyes ellátott problémáiba és sajátosságaiba. Azt is megtanították, hogyan reagáljunk, ha valaki rosszul lesz – például epilepsziás rohamot kap –, mit szabad tennünk, és kihez kell azonnal fordulnunk.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!