A fiatalok a hitelességet keresik

Előfizetek

Nem osztja azt a nézetet, hogy az istentiszteletek modernizálása, a tradicionális megoldások elhagyása szólítaná meg a fiatalokat. Szanyi György, a Hajdúsámsoni Református Egyházközség lelkésze inkább azt tapasztalja, az ifjúság számára a gyülekezet, azon belül is az ifiközösség attól válik vonzóvá, ha ott minden korosztály megérezheti a valódi kapcsolódásban rejlő erőt, ajándékot. Remek alkalmat adhat a találkozásra és a beszélgetésre az ifjúság vasárnapja, de minden más pihenőnap vagy akár a rendszeres hétközi szolgálatok is.

A hajdúsámsoni egyházközség is csatlakozott tavaly „Az ifjúság vasárnapja” nevű kezdeményezéshez, így a szeptemberi 21-i istentiszteleten sokféle szolgálattal vettek részt a fiatalok.

Nálunk szinte minden vasárnapot lehet ifjúságinak nevezni: rendszeresen és sokféle szolgálattal vesz részt ez a korosztály. Ráadásul immár ötödik éve szeptember utolsó szombatján rendezzük meg az ifjúsági találkozónkat, amelyen tavaly több mint háromszázan vettek részt. Az előző vasárnap volt az ifjúság vasárnapja, így azon a héten minden erről a generációról szólt. Örülünk, hogy azon az istentiszteleten kiemelten foglalkozhattunk az ifisekkel, kimondtuk: ez a nap az övék, ilyen formában is figyelmet szenteltünk nekik. A törődés egyebek mellett abban mutatkozott meg, hogy az egész gyülekezet ifjúsági énekeket énekelt, majd a fiatalok imádkoztak, ők olvasták fel az Igét, és ketten bizonyságot is tettek.

Hogyan reagáltak a fiatalok erre a feladatra, és miképp fogadta a közösség ezt a rendhagyó istentiszteletet?

Úgy tapasztalom, ennél a korosztálynál a személyes meggyőzés a kulcs: ritkán jelentkeznek maguktól a felelősséggel járó feladatokra. Ellenben ha segítünk nekik, például konkrét tervet találunk ki velük együtt, és megbeszéljük, ki mit tesz az elképzelés megvalósításáért, akkor megbízhatóan elvégzik a rájuk eső részt. Talán azért is alakult ez így, mert a tinik sokszor bizonytalanok önmagukban, szükségük van arra, hogy lássák, elhisszük róluk: meg tudják tenni, amit kell. Ha egyszer jól teljesít valaki – például imádkozik a gyülekezet előtt, vagy akár felolvas egy Igét, bár a torkában dobog a szíve –, nagy élménnyel gazdagodhat, olyan visszajelzéseket kaphat, amelyekből bátorságot nyerhet, így a következő alkalommal már szívesebben vállalkozik valamire. A gyülekezet igazán támogató, gyakran megkönnyezik és megtapsolják az ifisek szolgálatait. Főleg az idősebb testvérek boldogok, amikor látják, hogy a kamaszok jelen vannak, tenni akarnak a közösségért.

Szanyi György a fiatalok egy csoportjával Fotó: Hajsúsámsoni Református Gyülekezet

Őket fel is frissítik ezek a napok, maguk is aktívabbá válnak, például süteményeket készítenek a közös alkalmakra. Szívesen töltenek időt a fiatalokkal, örülnek, ha beszélgethetnek velük, ezért idén szeretetvendégséggel szeretnénk zárni az ifjúság vasárnapját. A mi gyülekezetünket a sok ifjúsági program jellemzi, és számos egyéb, kiscsoportos foglalkozás, például a presbiterekkel vagy a diakóniai munkát végzőkkel, de ezekről a közös, az egész közösséget megmozgató programokról sem szabad megfeledkezni.

Hogyan épül fel az ifjúsági munka egy éve Hajdúsámsonban?

Kezdjük ott, ahol most tartunk: augusztus végén nyárzáró vacsorára gyűlünk össze, sütögetünk vagy bográcsozunk. Ezen az egész ifjúság részt vehet, a kis konfirmandusoktól a kora huszonévesekig bárki,

Kedves Olvasó!

A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!