A várakozás a köznapi ember mindennapi életének őshelyzete, és archészituációja, illetve motívuma, témája az irodalomnak. Utalhatunk az egyik legnagyobb magyar poéta, Ady Endre első világháború idején írott versére: „Tartsd magad, / Mert most az a leggazdagabb, / Ki várni érez, várni tud.” Említhetjük példának egy másik jeles protestáns költő, Csoóri Sándor 1983-ból való költeményét, amely kötetcímmé emelten – Várakozás a tavaszban – hordozza ezt az ősi helyzetet. S ilyen állapotot jelenít meg a modern református irodalom másik kiválósága, Szabó Magda, tizennyolc esztendősen írott, gyönyörű szonettjében.

A Csoóri-szöveg intonációjában a hang és a látvány találkozásából („Harangoznak s már nyílnak / a törpe margaréták”) bomlik ki az „akkora ég kezdődik, akkora rét” emelkedett, földet és eget összekulcsoló felkiáltása. E két szféra kapcsolódása a Szabó Magda-szövegnek is eleme („álmos virágok kelyhüket kitátják, / az érhetetlen égből gyöngy pereg”). „Várlak, gyere!” – hangzik a Csoóri-vers beszélőjének sürgető szava. „Ha eljössz”, „Ha jössz” – ismétlődik némi variációval Szabó Magda költeményében a feltételes módú érkezés, az óhajtott találkozás igéje. A szeretett ember, a szerelmi társ várására különösen jellemző a jövetelt sürgető, izgatott állapot.

Finom erotikától átitatott, érzékletes, a teremtménytestvéreket (például fák, felhők, csikók) megszemélyesítő képek sora fejezi ki a Szonettben ennek a láznak és az ünnepi létbe való felszárnyalásnak a kettősségét: zablájukat kioldó csikók, szomjas csápjaikat mézbe mártó lepkék, feszülő vitorlák, vad csillagok, kelyhüket kitátó virágok tűnnek fel.

Címmé emeli a szerző a reneszánsz kor óta a szerelmi költészetben gyakori versformát, a szonettet, melyben – egyéb jellemzői mellett – két négysoros és két háromsoros versszak követi egymást. Mintegy klasszikus mértékbe fegyelmezi tehát a – türelmetlenséggel társuló – várást. Az örömóhajtó érzelmi elragadtatottság, felfokozottság jele lehet, hogy míg a négysoros versszakok sorvégei a petrarcai szerelmi szonettből ismert ölelkező rímekben (a–b–b–a) csengenek össze, a további két strófa rímelése eltér a képlettől.

Az izgatott várakozás lényegi eleme, hogy olyankor – Saint-Exupéry A kis herceg című filozófiai meséjének híres metaforájával szólva – díszbe öltözteti a szívét az ember. Igen, hiszen ami következik, nem mindennapi pillanat. Ünnep. Hosszan jellemezte ezt a fogalmat Az égő csipkebokor című bibliai regényében Kodolányi János. A többi között ezt írja: „Ünnep, mikor váratlanul megérkezik a régen látott jó barát, rokon, házastárs… Az ünnep: kiemelkedés, fölszárnyalás az alantasból, a térből és az időből, az életből – a létbe.” A Szonett szépségének egyik titka, hogy a szerelmi társ önmagában is emelkedett várása az ünnepi létezés felé szárnyalás; az olvasó, a műbefogadó lelkét, tudatát azzal a reménnyel tölti el, hogy a hit képes erősíteni, szilárdabbá építeni a mindenkor törékeny emberi kapcsolatokat is, beleértve a szerelmi viszonyt.

Szabó Magda verse a szeretet alapján álló szerelem szentségét érzékelteti. Szakrális kifejezések övezik a találkozást: piros gyertya, (templom)torony, ég. Hites allúzió az is, hogy a kedves megérkezése elűz minden bánatot, eloszlatja még a felhők sírását is, jövetelére az „érhetetlen égből gyöngy pereg”. Az Óra megállása: az Idő mérhetetlenné, végtelenné tágulása a szerelmi élmény szubjektív idejére utal itt, és hordozhatja „a szeretet soha el nem fogy” örökkévalóságának ígéretét.

A szöveget keretező, egyben a végkicsengést jelző csönd a – megérdemeltnek érzett – boldogság némasága. Egyszersmind fényessége. Amint A példabeszédek könyve írja: „Az igazak várakozása örömre fordul.” (10,28)