... terjedt el annyira a pánikbetegség még a keresztyének között is? Mert minél ösztönösebben élünk, annál több bennünk a szorongás és félelem. Ebből következően beindul a védelmi reflex is, az agresszió, az erőszak. Támadásnak érzékel sok mindent az idegrendszer, és bekapcsol az ősi ösztön: üss vagy menekülj! Elbújnánk, menekülnénk, de nincs hova. Támadunk és ütünk a szavakkal. Háttérbe szorul a tudat, ha uralkodik a félelem. De minél tudatosabban élünk, annál jobban összpontosítunk arra, amit felismertünk és megtanultunk Jézus Krisztustól, ha egyszer elköteleztük magunkat neki. Ez az istengyermekség tudata, amely biztonságot ad: mindig Isten kezében vagyunk. Ez a bizalom leállít a pörgésben, kijózanít, hogy hozzáférjünk Isten békességéhez. Le kell csöndesíteni, nyugalomba hozni a testünket és lelkünket, hogy imádkozhassunk, és kérjünk Istentől bölcsességet.

Jakab apostol a levelében nagy felelősséget helyez az emberre. Arról ír, hogy a kísértéseket, amelyekkel küszködünk, a saját vágyaink termelik. „Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: »Isten kísért engem«, mert Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal. Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe.” (Jak 1,13–14) Nem Isten adja, és az ördögöt vagy a Sátánt sem említi. Könnyebb lenne a képlet, ha külső hatalmak csatározására foghatnánk, akik fölöttünk harcolnak, mert akkor áldozatok lennénk, akik semmit sem tehetnek magukért.

Péter levele ugyanakkor ellenségünkről, az ördögről beszél, és úgy biztat, hogy álljunk ellene (1Pt 5,8–9) józanul, tudatosan és éberen. Mégsem használhatjuk ürügyként, hogy ellenségünk ordító oroszlán. Jakab szerint ez nem mentség. Ő ránk terheli annak felelősségét, hogy mit teszünk, amikor kísértés ér, az ugyanis mindig az ösztöneinket éri. Nem a futó gondolatokról van szó, amelyek naponta átcikáznak az agyunkon, érzékeinken, hanem azokról a melengetett vagy dédelgetett, tartós sóvárgásokról és kétségekről, amelyek megrengetik a hűségünket és szeretetünket, és eltántorítanak Istentől.

„Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek…” (Jak 1,5) Ez a bölcsesség nem a megtanult ismereteink összessége, nem diploma kérdése, hanem magának a Léleknek a jelenléte, irányítása, sugallata, azaz uralma bennünk. Akihez tudatosan ragaszkodunk.

Eljutunk-e valaha oda, hogy örülünk is a kísértésnek? (1) Az olyan, mint amit az állhatatos sportoló él át a nehezített edzések után, amikor győzött a versenyen.