A Károli Gáspár Református Egyetem harmincnegyedik tanévének ünnepélyes megnyitóján elhangzottak szerint az egyetemi évek alatt nem csupán a megszerzett tudás gyarapodik, az ember is formálódik, az elsőéves hallgatók pedig nem csupán a diplomához vezető út kezdetéhez érkeztek.

VÁNDORBÓL ZARÁNDOKKÁ

– Az élet út – fogalmazott igehirdetésében Lányi Gábor. A Hittudományi Kar docense a 48. zsoltár utolsó verse alapján a vándor és a zarándok közötti különbségről beszélt.

Az egyetemi évek az életút meghatározó állomásai lehetnek, mert a tanulás, a munka, az önfejlesztés, az emberi kapcsolatok és az életre szóló barátságok lehetőségét hordozzák. Lányi Gábor arra kérte az elsőéveseket, becsüljék meg, hogy itt lehetnek, és az oktatóiknak is adják meg az esélyt arra, hogy vezessék, kísérjék, formálják őket. – A vándornak céljai vannak, a zarándoknak viszont végcélja is – mutatott rá. Magyarázata szerint a keresztyének számára ez a végcél Isten eljövendő országa, amely tájékozódási pont az élet kisebb döntéseiben is.

Ennek szem előtt tartása azért is fontos, mert segít elkerülni a céltévesztést. Lányi Gábor felidézte: az Újszövetségben a bűn kifejezésére gyakran használt görög hamartia kifejezés ezzel a szóval is fordítható. Az ember tudja, hová szeretne eljutni, mégis máshol köthet ki. Nem feltétlenül azért, mert eleve rossz irányt választott: előfordulhat, hogy azt követi, amit mások jónak mondanak, azt az utat, amelyen sokan járnak, végül mégsem oda érkezik, ahová indult. Ezt érzékeltette a sivatagi utazók példájával is. Tájékozódási pont híján az ember hiába próbál egyenesen haladni, lépéseinek apró különbségei lassan eltérítik az eredeti iránytól, végül akár teljes kört is leírhat.

– Kell valami, amire felemelhetem a szememet – fogalmazott a docens. Lányi Gábor szerint az egyházi egyetem ezért különleges lehetőséget kínál, és a kérdés nem pusztán az, milyen szakemberként távozik innen néhány év múlva a hallgató.

– Esélyt adsz-e annak, hogy ne csak tudásban, szakmai ismeretekben, gyakorlatban gyarapodj, hanem lelkileg is növekedj, formálódj, hogy jobb ember, emberibb ember lehess? Légy vándorból zarándokká! – tanácsolta a hallgatóságnak a lelkipásztor.

Igehirdetését az Ige biztatásával zárta: Isten nemcsak célt ad az embernek, hanem útitársként kíséri is. – Bizony, itt van Isten, a mi Istenünk örökkön-örökké, ő vezet minket mindhalálig – idézte ismét a negyvennyolcadik zsoltárt Lányi Gábor.

MEGTANULNI GONDOLKODNI

Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke kettős minőségben köszöntötte a gyülekezetet. Kolumbán Vilmos nem csak egyházi vezetőként érkezett Kolozsvárról: mint mondta, az elmúlt negyed évszázadot egyetemi katedrán töltötte tanítással, kutatással és egyetemszervezéssel.

A példabeszédek könyvének szavaiból indult ki: „Az Úr ad bölcsességet, szájából ismeret és értelem származik.” A Károli a maga harminchárom éves múltjával fiatalnak számít az európai egyetemek között, ám Kolumbán Vilmos szerint egy ilyen intézmény értékét nem önmagában a kora határozza meg, hanem az ott folyó tudományos munka, a tanárok és hallgatók közössége és az általuk létrehozott szellemi teljesítmény. Az egyik legfontosabb feladata szerinte használható tudást adni, amely azonban nem annak tömegén múlik.

– A tudás nem az ismeretek mennyiségét jelenti, hanem azt a képességet, hogy az ember megértse az összefüggéseket, és önálló ítéletet tudjon alkotni. Ehhez az egyetemnek gondolkodni is meg kell tanítania. Az akadémiai világ nem kész, megkérdőjelezhetetlen igazságok továbbadása. A tudományos gondolkodás örökségéhez hozzátartozik, hogy az ember merjen kérdezni, kételkedni és újra megvizsgálni akár azt is, amit korábban biztosnak hitt. A kételkedés célja azonban nem önmagában a megkérdőjelezés, hanem az igazság keresése – fogalmazott az erdélyi püspök.

MIVÉ VÁLSZ AZZAL, AMIT TUDSZ?

A tudás és a gondolkodás mellett Kolumbán Vilmos harmadik szempontként az ember formálását emelte ki. A tudományetika arra is választ keres, hogyan használja az ember mindazt, amit megtanult.

– Mivé válsz azzal, amit tudsz? – tette fel a kérdést a püspök, majd meg is válaszolta. – A tudás egyszerre jelent kiváltságot és felelősséget. Ugyanaz az emberi értelem alkotta meg a tömegpusztító fegyvereket és az életmentő gyógyszereket. Ezért a tudás önmagában nem elegendő: erkölcsi ítélőképességre és tisztességre is szükség van ahhoz, hogy valóban az ember javát szolgálja.