„Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája” (Jak 1,1) levele a keresztyén gyülekezet rendjét, életét, mindennapjait erkölcsi-etikai, azaz a hitből fakadó cselekedetek összefüggésében tárgyalja. Különös figyelemmel követi, és kifejező, sokszor ószövetségi képekkel, példákkal írja le az eltérő körülmények közül, különböző gazdasági és társadalmi háttérből érkezők együttélését, esetleges feszültségeit a gyülekezeten belül. „A szegény sorsú testvér a méltóságával dicsekedjék, a gazdag pedig megalázott voltával, mert elmúlik mindez, mint a mező virága.” (Jak 1,9)

A levél utolsó fejezete a gazdagság mulandó voltára figyelmeztet, bibliai tanításokat idéz emlékezetünkbe: „Gazdagságotok megrothadt, ruháitokat megrágta a moly, aranyotok és ezüstötök megrozsdásodott, és rozsdája ellenetek tanúskodik, és megemészti testeteket, mint a tűz.” (Jak 5,2–3) A szóban forgó gazdagok kincseket gyűjtenek, harácsolnak, munkásaik bérét visszatartják, az igazakra törnek, azaz visszaélnek a lehetőségeikkel.

A nehéz helyzetben a levél végének különösen lényeges üzenete az, hogy a testvéreket hosszútűrésre inti az apostol: „Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig.” (Jak 5,7) A természet Urának és a természetnek kiszolgáltatott földműves „várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap” (Jak 5,7).

Feladatunk az, hogy megerősítsük a szívünket, „mert az Úr eljövetele közel van” (Jak 5,8). A próbák, szenvedések között Krisztus követője a próféták példájából merítsen erőt. Ha így tesz: „Íme, boldognak mondjuk azokat, akik tűrni tudtak a szenvedésekben.” (Jak 5,11) Jób mellett Illés példáját is felidézi, amikor a hosszútűrő ember imádságának az erejére utal. „Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” (Jak 5,16)