... újra elolvasni, ismételni és kihangosítani azt a beszélgetést, amelyet nemrégen Kis László pécsváradi lelkésszel folytatott Jakus Ágnes a mohácsi vész utáni állapotokról, a magyar létről és a hitvallások megszületéséről és szerepéről (Embermentés, egyházépítés, nemzetmentés, parokia.hu, 2026. augusztus 28.). Idézzük fel azokat a kulcsmondatokat, amelyek bátorítást adhatnak a szomorú, fekete novemberi napokon. Beszélt a vándorprédikátorokról, akik nemzeti nyelven kezdték hirdetni Krisztus evangéliumát azoknak, akik otthon maradtak. A reformáció igehirdetői erősítették azokat, akik nem hagyták el otthonaikat, földjeiket. Hogyan tudtak megmaradni? Hogyan lehetett talpra állni a hatalmas vereség után? Miért nem menekült el mindenki?

„A közös hit közös erkölcsöt hoz létre. Ez az együttműködő társadalom alapja, mely így tud túlélni. A mohácsi vész utáni Magyarországon a Krisztus-hit, az együtt nyert lelkigondozás és bűnbocsánat, vagyis a lelki közösség megerősítette a népet. Együttműködésre voltak ítélve, különben szétzilálta volna őket a török, a járvány, az anyagi szükség és a többi nyomorúság.” Az igehirdetés, a tiszta evangéliumi tan befogadása teremtette meg ezt a közösséget.

Isten Igéje megszólalt érthetően, magyarul, és a Lélek élővé tette bennük, feltámasztotta hitüket. Sztárai Mihály nyomán (aki a csatában még ferences rendi katolikus papként vett részt, később tért evangéliumi hitre) százhúsz gyülekezet alakult a környéken. Jött Szegedi Kiss István, Szenczi, Károli, Méliusz és a többiek. Gyötrelmes kérdéssel kellett küzdeni, közben lelkeket biztatni: miért engedte meg Isten ezt a szörnyűséget? Nem értették, de Istent kérdezték magukat megalázva, és mégis benne bízva.

Mi sem értjük, hogyan kerültünk ma ilyen gyalázatba, megosztottságba, egymásra acsarkodó, gyűlölködő közhangulatba, mindenért is (egy)mást hibáztatva minősíthetetlen stílusban. A sértés és sértettség, a személyeskedés és bántalmazás lett az alaphangja a nyilvános megszólalásoknak egyházban és társadalomban egyaránt, a közösségi médiában és magánbeszélgetésekben.

Jób egyéni szenvedésében is ez a kérdés: mi okból és mi célból kapjuk a bajt és szenvedést? Dolgozzunk vele! Ha akkora traumát képesek voltunk túlélni (még ha kicsit belekeseredtünk is), ennél kisebb háborúkat képesek lehetnénk megvívni. 1526-ban tizennégyezer ember halt meg, a lakosság egy része fogságba került, másik része menekült a török fenyegetés elől. De a maradék megtért. Jób könyve és Mohács példázat is. Tanítanak. Dolgunk van…