... élőlények gazdag világát a teremtő Isten álmodta meg, ő akarta, és egy egységes, nagy organikus rendszerbe alkotta, amely következetesen működő törvények szerint él, lüktet, sugall és tanít. Az ember-teremtmény is, ha figyel, ha képes alkalmazkodni, illeszkedni, beleigazodni vagy inkább visszaigazodni a természet rendjébe, akkor a helyére talál. De nem. Már nem érti vagy elfelejtette. Nem akarja. Önállóan akar, és bizonyos fokig képes is, létezni. Sőt alkot magának működőképes technikai hatalmat, amellyel uralja a világot.

Jakab apostol az intései között utal a magvetőre (Jak 5,7), aki tud valamit, amit az aszfalt közepén élő, a mesterséges környezetébe betonozott városlakó már nem. Cserepekben nevelgethet dísznövényeket, tarthat szobacicát, tologathat kutyakocsiban kozmetikázott házi kedvencet, nem segít visszaidézni a teremtés harmóniáját. Mi a magvetés? Következményekkel járó döntés. Fölélni a termést egészen, vagy egy részét a földbe „temetni” a holnapnak. A gyermekeknek? A bizonytalannak? Mekkora hit kell ahhoz, hogy a földbe vetett gabonamag nem hal el végleg, hanem sokszoros termést hoz, és lesz aratás! Miben és kiben bízik a magvető? Önmagában, két erős kezében? A jó talajban vagy a szerencsében?

Jézus példázatát, a magvetőét sokan idézik. Kérdés, a szívünk ismeri-e ezt az ősi titkot, amelyet a természetes környezetben élők még tudnak és tudomásul vesznek? Istenre várnak, rá hagyatkoznak. Vetni és várni. Kedvező időjárásra, esőre, és imádkozni érte. Csakhogy mi nem tudunk várni (és imádkozni sem)… Szó sem lehet arról, hogy nem azonnal látszik és nem mindjárt fogható, ehető, nyomtatható és publikálható az eredmény! Nekünk most kell a munkánk és erőfeszítéseink gyümölcse.

Mi hajtja, mi nyugtalanítja a lelkünket? Félelem, hogy nem lesz holnap? Talán a sikertelenség kockázata rettent, hiszen katasztrófák történhetnek, aszály vagy jégeső, árvíz vagy földrengés. Elbizonytalanít az a felállás, ha nem mi irányítjuk a dolgainkat. Ha már megtettük a magunkét, nincs más, mint várni. Kiszolgáltatottan. A földműves tudja: a munkája egyaránt áll látható és láthatatlan szakaszból, azzal is számol, hogy nem minden mag kel ki a földből, de amelyik életre támad, az sokszorosát hozza annak, amit elvetett.

Vár és remél. Oka nincs, de iránya van a reménységének. Forrása a gondviselő Isten, mert ő a jövőnek dolgozik. Mégpedig úgy, hogy a jelennek élő ember nem érti: „…ő felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak.” (Mt 5,45) De lesz aratás. Az igaz és irgalmas Isten közel van.