Erő az összetartozásban
Öröm, áldás és erő rejlik az összetartozás megélésében – vallja Hajdú Bálint Kadosa lelkipásztor, a Dunamelléki Református Egyházkerület Missziói Támogató Szolgálatának vezetője. Október 1–3. között ötödik alkalommal rendezik meg a Ráday-napokat: a tanulmányi napnak Mohács, az ifjúsági találkozóknak Budapest és három vidéki helyszín, a gyülekezeti napnak pedig Kecskemét ad otthont.
Mit jelent ma a Ráday-napok az egyházkerület számára?
Az ötödik Ráday-napokra készülve a szervezői csapattal többször is visszatekintettünk az elmúlt évekre. A három tematikus nap egyre kiforrottabb, és mind többeket ér el. A gyülekezeteinkben, a lelkipásztori közösségben, a fiatalok és a közöttük szolgálók körében is egyre többen tapasztalják meg, milyen öröm, áldás és erő rejlik az összetartozás ilyen formájú megélésében.
Bőven van még hova fejlődnünk, egy fontos célt azonban már biztosan elértünk: a Ráday-napok egyházkerületünk meghatározó eseményévé vált.
Mi adja az idei Ráday-napok közös keretét?
Az idei év különleges együttállást hoz: az ötödik Ráday-napokat a Mohács 500 emlékévében és a Hercegszöllősi Kánonok 450. évfordulóján rendezzük meg, miközben egyházunkban 2026 az imádság éve. A tematikus egyházi év eddig is meghatározta a Ráday-napok tartalmi felépítését, idén pedig természetes módon a két történelmi évforduló is megjelenik benne.
Hogyan kapcsolódnak az évfordulók a mohácsi tanulmányi naphoz?
Október 1-jén az ünnepi nyitó istentiszteletet a Nemzeti sorskérdések és bibliai irányok című konferencia követi előadásokkal, korreferátummal és felekezetközi pódiumbeszélgetéssel.
Mit kínál az ifjúsági nap?
A pénteki nap hagyományosan a fiataloké: délelőtt református gimnáziumaink diákjai töltik meg a Ráday Házat, délután pedig a gyülekezeti ifjúsági csoportok találkoznak. Tavaly sikerült először megvalósítanunk régi tervünket, hogy ne csak Budapesten, hanem vidéki regionális központokban is legyenek ifjúsági találkozók. Idén a főváros mellett Pécs, Szigetszentmiklós és Kunszentmiklós ad ezeknek otthont. Az alkalmakat az imádság éve határozza meg, az idei találkozó hívószava: „Felfelé hangolva.” Budapesten ifj. Takaró Tamás, Pécsett Friderikusz Márton, Szigetszentmiklóson Gajdácsi Márkó, Kunszentmiklóson Nagy I. Henrietta hirdeti az Igét.
Mire számíthatnak a kecskeméti gyülekezeti nap résztvevői?
Október 3-án Kecskeméten gyülekezeti nappal zárjuk a Ráday-napokat. Minden évben két egyházmegye a házigazda, idén Bács-Kiskun és Baranya tölti be ezt a szerepet. A nap egyben a Hercegszöllősi Kánonok 450. évfordulójához kapcsolódó ünnepségsorozat záróeseménye. A nyitó istentiszteleten Kuti József kecskeméti lelkipásztor hirdeti az Igét. Rajkai Zoltán Szüntelen imádság című összeállítása mellett fellép Csík János és a Mezzo, valamint a Sófár együttes. Orgonakoncertek, közös éneklés, időszaki kiállítások és mesejáték is várja a résztvevőket. A Szólj be a papnak! alkalmon A Mennyország felhőalapú? – Mit kezd az egyház a mesterséges intelligenciával? címmel beszélgetnek. Az egyik leginkább várt esemény pedig minden bizonnyal a lehetséges főgondnok- és püspökjelöltek fóruma.
Miért érdemes annak is bekapcsolódnia, aki eddig nem vett részt a Ráday-napokon?
Arra buzdítom a testvéreket, hogy tapasztalják meg személyesen a Ráday-napok hangulatát. Jó és szükséges időnként túllátnunk saját gyülekezeti kereteinken, és felismernünk a testvéri sokszínűségben rejlő egység áldását. Kecskemét mindennapi forgatagába bekapcsolódva pedig már pusztán azzal is, ahogyan jelen vagyunk, túlmutathatunk önmagunkon – felfelé.
ÉVRŐL ÉVRE
A Ráday-napok néhány év alatt egyre nagyobb egyházkerületi találkozóvá vált. A gyülekezeti napon 2024-ben több mint hatszázan vettek részt, egy évvel később Dunaszentgyörgyön már csaknem ezren. Az ifjúsági alkalom is bővült: 2025-ben először vidéki helyszíneken is rendeztek Ifitalit. Budapesten két, Kecskeméten és Pakson egy-egy helyszínen összesen ezernél is több fiatal találkozott. A fővárosba olyan sokan érkeztek, hogy a Ráday Ház mellett a Gazdagréti Református Egyházközség is házigazdává vált: templomában mintegy száz fiatalt fogadott.