Miért vállalta a jelölést?

Steinbach József püspök mondta egyszer, hogy szent ügyet csak teljes odaadással lehet szolgálni. Ha bizalmat kapok, minden erőmmel azok mellett szeretnék állni, akik hordozzák a terheket. Tenni akarok azért is, hogy egyházunk hitelesen szólítsa meg az embereket. Ez nagy kihívás, de egész életemben kisebbségben éltem, szülőhelyemen, a Partiumban és reformátusként a Dunántúlon is, ezért a nehéz ügyek a komfortzónámhoz tartoznak. Igent mondtam a jelölésre, mert szeretnék visszaadni abból, amit kaptam a dunántúli szolgálatom negyedszázada alatt. Nem a tisztségek vonzanak, hanem szolgálni akarok, ahogy eddig is tettem. Ha ehhez több felelősséget bíznak rám a gyülekezetek, készen állok vállalni, a végső szót azonban az Úr mondja ki.

Mely területeken tartja a leginkább szükségesnek a változást?

Rengeteg a szolgálat és a teher a közösségeinkben. Jól működő modellt alakítottunk ki az egyházmegyénkben a szolgálók támogatására, ennek több elemét át lehet ültetni az egyházkerületbe. Számos lelkipásztor túlterhelten, szinte láthatatlanul végzi a munkáját. Másokat hordoz, de maga is hordozásra szorul. A rendszeres lelki kísérés, a mentorálás, a szabadság és a helyettesítés megoldása elsődleges. Hosszú évek óta téma a lelkészek adminisztrációs terheinek csökkentése, a technika fejlődésével most itt a történelmi pillanat, hogy ez is megvalósulhasson. Erősíteni kell a presbiterek szolgálatát, rájuk kevesebb figyelem jut, pedig nélkülük nincs református egyház. Nem mehetünk el a női lelkipásztorok ügye mellett sem, hiszen rajtuk még nagyobb a teher, mint a férfiakon. Rendszerekben és hálózatokban gondolkodom, akár közösségek építéséről, akár gazdasági ügyekről van szó. Átlátható, párbeszéden alapuló egyházkormányzást szeretnék, ahol mindenki véleménye bekerülhet a kalapba.

Mit tenne azért, hogy a fiatalok szorosabban kötődjenek az egyházhoz?

Amióta az eszemet tudom, ez az egyik legtöbbször feltett kérdés az egyházban. Hallgassuk meg őket! Kapcsolódjunk hozzájuk! A nagy rendezvények mellett a kisebb közösségek megtartó erejében hiszek. A közösségi média és a podcastok nonstop élményeket, információkat szolgáltatnak, ehhez képest avítt kommunikációnk sokszor el sem éri a fiatalok ingerküszöbét, pedig ránk a legfontosabb üzenet, Isten Igéje bízatott. A digitális térben sok szoros erővel kell jelen lennünk. Kérdezzük meg önmagunktól: elég terepet kapnak a kezdeményezéseik, vagy csak a szeniorok felségterülete az egyház? Négy gyermekem közül három tini, és szívesen adnak betekintést a világukba. Azt látom, hogy az őszinte, hiteles emberekhez és a befogadó közösségekhez kapcsolódnak szívesen. A keresztyén egyház kétezer éves tapasztalattal bír az erkölcsi kérdésekben, és ők kíváncsiak a válaszainkra, csak érthető nyelven kell elmondanunk. El kell érni azt is, hogy a konfirmáció ne egyfajta búcsú legyen az egyháztól, hanem olyan tényleges megerősítés, amely az életük végéig tart.

Mikor mondott legutóbb nemet egy népszerűnek ígérkező ügyre? Miért döntött így?

Nemrég politikai szerepvállalásra kértek fel. Mindig fontosnak tartottam, hogy lelkipásztorként jelen legyek a város életében, de nemet mondtam, mert egyértelműen a lelkipásztorságra kaptam elhívást. Az egyháznak természetesen van mondanivalója a közéletben, de érdemes ezt úgy képviselnie, hogy közben megőrizze a szabadságát.

Mitől tart vezetőként a leginkább?

A hivatalokban néha nem látják az aktától az embert. Naponta emberi sorsokról döntünk, és ez nehéz, mert a vezetők is túlterheltek. Csak Istenbe kapaszkodva lehet végezni a szolgálatot. Nem történhet meg, hogy a sürgős ügyek kiszorítsák az imádságot. Steinbach püspök úrnak is nehézséget okozott az emberek marakodása és békétlensége, én is ettől tartok. Meg kell találnunk, hogyan kezelhetjük mindezt józanul, igazságosan, hogy mindannyian, önmagamat is beleértve, Krisztus uralma és az Ige mércéje alatt álljunk.