...képeket, ellentétpárokat használ János apostol első levele, amelyben a tévtanítóktól óvja a hívőket, egyben biztatja is őket, hogy maradjanak meg Isten ismeretében – azaz a vele való egzisztenciális kapcsolatban – és az ő szeretetében. A „szeretett tanítvány” Isten szeretetét hangsúlyozza, és arra int, hogy adják tovább embertársaiknak, megtartva Krisztus parancsolatait. Ismétlődnek a fogalmak: világosság és sötétség, szeretet és gyűlölet, igazság és hazugság. Nem téveszthet meg senki, hiszen megkülönböztethetők a lelkek, csak figyelni kell: felismerhető, kik az igazak, azaz Isten gyermekei, mert ők igazságot cselekszenek, és kik a gonosz gyermekei, mert ők viszont a gonoszat. „Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő magja (a görög szó: mag, sperma) van benne, és nem vétkezhet, mert az Istentől született.” (1Jn 3,9)

Meglepő állítás. Aki betű szerint értelmezi, az szívesen félreérti, és bűntelennek hiszi önmagát, így farizeussá torzul. Azt tapasztaljuk, hogy csupa tökéletes, igaz ember jár templomba, akinek élete példás, szép és jó, igazság és szeretet, mert ő Isten gyermeke? (Ezt kéri számon rajtunk a világ is.) Miért látunk akkor annyi hazugságot, gúnyolódást, ellenségeskedést a keresztyének között? Miért címkézzük egymást megvetve? Miért kínlódunk mi magunk is visszatérő kísértésekkel, és nem sikerül győzni, diadalt aratni a mindent szétdobáló, összezavaró erők fölött?

Mennyi bántó, irgalmatlan hatalmaskodás, rágalom, pletyka ömlik belőlünk másokra! Milyen rideg, merev és szeretetlen, sőt néha kegyetlen az eljárásunk gyülekezetben és egyházi hivatalokban! Nincs bennünk szeretet. Csak azokat szeretjük, akik minket is szeretnek, akikkel egyébként rokonszenvezünk, vagy akiktől várunk valamit (ld. Mt 5,46). Lesújtó. Isten szeretetdeficites gyermekei vagyunk.

Mégis igaz az Ige, mert közelebb akarunk jutni Krisztushoz, vágyunk rá. Bennünk él az isteni mag, fejlődik és érik, hogy érettebbek legyünk. Megszólít és figyelmeztet. Önvizsgálatra késztet és int, de biztat is, mint a jó edző a sportolót: képes leszel rá! Gőgös voltál és hatalmaskodó, figyelmetlen vagy igazságtalan, részrehajló és így tovább! Mégis... Mert „bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud” (20). Tudja, és mindezek ellenére kegyelmet ad, másnap újra lehet kezdeni. Ha elbuktunk, szenvedünk tőle, mert ráébredünk az igazi identitásunkra. Az önbizalmat és tartást ad.

Krisztus hasonlóvá lett hozzánk, és méltóságot adott nekünk, hogy hasonlóvá legyünk hozzá. Világos. Egyszerű a képlet, nem?