„Kegyelem nektek és békesség…” Az Úr napján Igénket olvasva istentisztelet részesei lehetünk: a feltámadott és megdicsőült Krisztust ünnepeljük. A „mennyei liturgiában” Krisztus megszólítására felel a gyülekezet, hogy a végén felcsendüljön az istendicsőitő himnusz. Isten uralmának végső kiteljesedését a könyv látomásai szimbolikus képekben mutatják be. Felülnézetből szemlélhetjük a mennyei és földi történések közötti drámai párhuzamokat. „Az igehirdetés célja: vigasztalni az üldözött keresztyéneket. A világ káosza ellenére Krisztusé a győzelem, aki az Alfa és az Ómega... Aki teremtette a világot, az fogja elvégezni a bűntől való megszabadítást is. A harc győztese mindig a Bárány. Ezt a világ még nem látja, de a könyv olvasói igen!” (Szűcs Ferenc) Isten országa megváltott népeként állunk Jánossal és a „hét lélekkel” együtt a „kegyelem királyi széke előtt”. Kálvinnal imádkozunk: „…mindenható Atyánk! Íme, egybegyűltünk itt, és a szentek egyességében, az angyalok és üdvözült lelkek társaságában trónusod elé visszük áldozatunkat. […] Krisztusba vetjük egyedül hitünket és reménységünket […]. …részeseivé lehetünk a te benne kijelentett kegyelmednek, melyet adj meg nekünk itt és az örökkévalóságban az ő nevéért. Ámen.”

Jób 7

RÉ 188

Hányszor kérhették a hitükért üldözöttek, s önként vállalt, belső száműzetésben mi is: „előrelátó vagy de mégis / nézz Uram a hátad mögé is / ott is lakoznak / s örülnének a mosolyodnak” (Kányádi Sándor). János átélte, hogy fordított a képlet, ő áll háttal az Úrnak, s csak a hangos szóra fordul meg, hogy lássa, ki az, aki szólította. Megfordul, és lehull a lepel; a megdicsőült Jézust látja a „hét gyertyatartó” között járni. A hét = isteni teljesség, menora = egy közös tartály táplája a hétágú olajmécsest. Egy Lélek élteti a más-más problémákkal küzdő gyülekezeteket. Kinézete jelképes: naparc = szeretet, öröm, vigasz; palást = főpapi ruha; fehér haj = Isten dicsősége; szeme tűzláng = mindent lát; szájában kétélű kard = a bírói hatalom jelképe; lába izzó érc = ítélete igazságos; kezében hét csillag = ő a világmindenség ura. Lám, a vérengző Domitianus alatt a száműzetés szigete a kijelentés szigetévé válhatott! Egymástól távol, mégis elszakíthatatlan lelki közösségben élhették meg a gyülekezetek Krisztushoz és egymáshoz való tartozásukat. „Tenni kell még, s tűrni kell. / Gondold el: ki Lelke éltet, / Milyen Atya mosolya; / Megváltód meghalt teérted: / Mit bánkódnál, menny-fia?” (RÉ 796)

Jób 8

RÉ 189

„Csak az a vég! – Csak azt tudnám feledni!” (Madách Imre) Nem szeretünk szembenézni a végső dolgokkal. Az Újszövetségben a pokol (Hadész) hely vagy a megszemélyesített ellenség. A görög mitológiában Hadész az alvilág istene, a holtak birodalmának kulcsait pedig Hekaté, a sötétség istennője őrzi. A régi és a modern ember egyaránt fél, mert nincs hatalma a bűn és a halál fölött, a pokol kulcsa, a kód megfejtése nem az ő kezében van, nem láthat az ajtó mögé. Az Ige nekünk is szól: ne félj attól, ami történik, és amit látni fogsz, azok csak az utolsó előtti események képei! Az utolsó idő és az utolsó szó az Úré, aki már kimondta azt: Jézus! Őt látva figyeld, ami történik, és ami történni fog. A kulcsot ő tartja a kezében, ő nyit és zár. Mint utolsó ellenséget, legyőzte a halált. „Én vagyok az első és az utolsó és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké…” Neki hatalma van a mi halálunk és örök életünk fölött is. A harcoló és szenvedő, de dicsőséges egyház (arany gyertyatartó) hordozza a jelent és a jövőt, Krisztus ígéretét. A gyülekezetek világítanak, mint a csillagok. „A bárány az, ki nem fél közülünk, / egyedül ő, a bárány, kit megöltek. / Végigkocog az üvegtengeren / és trónra száll. És megnyitja a könyvet.” (Pilinszky János)

Jób 9

RÉ 88

Efezus kereskedelmi útvonalak találkozásánál fekvő nagyváros volt. A világ hét csodája közt jegyzett, fényűző Artemisz-temploma zarándokhelyként, de bankként is működött. A régi fordítás a római Diána nevét szerepelteti itt, aki a görög Artemisz és a sémita Astarte, a szexualitás és szerelem védőistennőjének egyfajta keveréke volt. „Nagy az efezusi Diána!” – hirdették a jól fizető pogány kultusz haszonélvezői, nehogy elkopjon a tisztelete a Pál missziója nyomán alakult erős keresztyén gyülekezet miatt (ApCsel 19). Hangzik is az elismerés: „Tudok cselekedeteidről, fáradozásodról és állhatatosságodról […] …terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál meg”! Minket lehetne így dicsérni? Talán igen, de mielőtt elbizakodottá válnánk, Krisztusnak panasza is van ellenünk! Vajon nem az a baj, hogy a hősies hitvédelmi harcok ugyan megedzették a hitet, és megmaradt a győzelmi remény is, de a szeretet hátrasorolódott? Pedig ez a legnagyobb (ld. 1Kor 13,13) – „az első szeretet”, aki a Krisztus, és ami a Krisztusé, aki előbb szeretett minket! A viszontszeretethez térj vissza ahhoz a ponthoz, ahol még együtt voltatok! Válaszolj újra Jézus kérdésére: „…jobban szeretsz-e engem, mint ezek?”

Jób 10

RÉ 73

„Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” A pokol tornácán ez a felirat fogadja az embereket Dante Isteni színjátékában (Babits Mihály ford.). A szmirnai keresztyéneknek már a földön meg kellett járniuk a poklot. A pogányok mellett a városban élő befolyásos zsidó kolónia tagjai is (a „Sátán zsinagógája”) rendszeresen feljelentették őket a hatóságoknál. Rettegniük kellett a rájuk váró üldözések, a híres szmirnai stadionban zajló kivégzések miatt. Nagy szükségük volt vigasztaló, hitet erősítő, reményt adó szóra! Ellenük nincs is panasza Jézusnak, csak biztatása: „Ne félj […]. Légy hű mindhalálig!” Tudom, hogy kisemmiztek, megaláztak, eredménytelennek látod a küzdelmeidet, mégis „gazdag szegény” vagy, mert akiért szenvedsz, már győzött: „Az élet győz, a mord halál / A prédát visszaadta már, / Nagy úrságának vége lett, / Krisztus hozott új életet.” (RÉ 513) Ezt a győzelmet nem lehet kiérdemelni. „Isten nem eredményeket vár tőlünk, hanem hűséget.” (Kákicsi Kiss Géza) Aki hisz, az hű, aki hű, az vele együtt győz és él. „A hűség olyan döntés, amelyet az ember önmaga előtt sem korrigálhat többé. Viszont olyan, amely az élet legnehezebb, legkényesebb, legkritikusabb helyzeteiben megtartó erő lesz.” (Joó Sándor)

Jób 11

RÉ 661

Aki járt a berlini Pergamon Múzeumban, és megállt a monumentális Istár-kapu előtt – amely Jeruzsálem meghódításának ünnepére épült –, aki látta az Augustus császár (küriosz/úr) tiszteletére emelt Zeusz (szótér/megváltó)-oltárt, átélhette, mekkora dolog a hatalom. Az „olyanok lesztek, mint az Isten” kísértése nem kíméli egyikünket sem. A pergamoni keresztyének jó állampolgárok voltak, akik közül némelyekkel elhitették a nikolaiták, hogy nincs abban semmi, ha Jézus tisztelete mellett az áldozati szeánszokon a pogány császárnak is megadják a kötelező tiszteletet. A „sátán trónja” és Krisztus királyi széke közt „a pad alá” eső, boldogulni akaró keresztyén számára adott a kérdés: hol a határ az istentelen hatalommal való megalkuvás és a polgári engedetlenség között? Isten szava „kétélű kard” (szike), amely megkülönbözteti és szétválasztja az össze nem tartozó dolgokat. Kell-e a császárnak adót fizetni? – „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!” (Lk 20,25) A császárnak az adó jár, az Istennek az imádat! Ha van füled és hallod, amit a Lélek mond, bármi történjék, már a kezedben van a belépő (fehér kő) a „Bárány” trónra lépésének ünnepére!

Jób 12

RÉ 223

Jézus dicséri a thiatirai gyülekezetet szeretetéért, hitéért, szolgálatáért és állhatatosságáért! Nem semmi! – mondanánk ma. Aztán jön a feketeleves: „De az a panaszom ellened…” Jezábel a rossz emlékű Aháb király pogány felesége volt, aki idegen szellemiséget honosított meg Izráelben, Baal és Aséra kultuszát. Ő tanította meg Isten népét „kétfelé sántikálni”, „két úrnak szolgálni”, lelki értelemben paráználkodni. A veszély a gyülekezetben nem a hit megtagadása volt, hanem a kettős életvitel; más ál/arc az istentiszteleten, és más a „céges buliban”. (A városi céhek saját bálványisteneiknek hódoltak.) Ez a lelkület a külső támadásoknál is veszélyesebb volt. Ma nem ekkora a nyomás rajtunk, de van belső megosztottság, amelyben felőrlődhet a hívő ember és a közösség egyaránt. A jezábeli lelkület azt mondja: ilyen a világ, nem vonulhatunk ki belőle, a bálványok úgysem árthatnak a hívőknek! Ne hagyjuk magunkat félrevezetni, a „Sátán mélységei” nem nekünk valók! Jézus szerint ez az életforma nem marad következmények nélkül. „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (Jn 17,15) – „…nem vetek rátok más terhet, de amitek van, azt tartsátok meg, amíg eljövök.” (24–25)

Jób 13

RÉ 591