Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Bella Violetta református lelkipásztor osztja meg velünk gondolatait.
Rengeteg munka és támogatás szükséges ahhoz, hogy az október elején leégett radostyáni templom újjáépülhessen. Várady Zsolt lelkipásztor ottani szolgálata több mint harminc éve alatt nem akadt arra példa, hogy ekkora nehézséggel nézzen szembe a gyülekezet. Azonban áldást is találni a veszteségben: a történtek a gyülekezetbe nem járókat is megmozgatták.
A játékfilmek halálértelmezése hozzájárul a bennünk kialakult elképzelésekhez, hiedelmekhez. Keresztyénként is szembesülünk ezekkel a kérdésekkel. Mi is szeretnénk megnyugtató választ kapni szeretteink halál utáni állapota felől. Engem sokáig zavart, hogy a Szentírás keveset beszél a halottak helyzetéről. Aztán megértettem: nekünk elsősorban arra kell koncentrálnunk, hogy a földi életben Krisztusban járjunk, mert akkor „akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk”.
A gyász nem olyasmi, amin egyszerűen túljutunk: megtanulunk együtt élni a hiánnyal, miközben helyet keresünk a reménységnek is. Balogh-Horváth Mariann református lelkipásztor édesanyja elvesztéséhez kapcsolódva beszél a gyász hullámzásáról, a búcsúzás jelentőségéről, a hit fájdalmat nem elfedő, mégis megtartó erejéről és arról, hogyan tanuljuk újra az életet azok nélkül, akiket szeretünk.
Kolozsváron ma is előfordul, hogy ha szóba kerül a diakónia, valaki visszakérdez: – Ez a Sárosi-féle? – Sárosi Arthur családorvos azonban soha nem gondolta úgy, hogy létezne ilyen. Azt viszont megerősíti, hogy meghatározó szerepet játszott a kezdetekben és a diakóniai munka kiépülésében Kolozsváron és környékén. Meggyőződése: a hivatásos diakóniai munkának és a gyülekezeti önkéntességnek kart karba öltve kell járnia.
Az Úr megtartja azokat, akik őt szeretik, de mi csak úgy tudjuk az Urat szeretni, ha tudjuk, ő már előbb szeretett bennünket. Mielőtt mi bármit is tudtunk volna cselekedni, ő már jelen volt és munkálkodott. A mi hitünk, a válasz is az ő ajándéka – hangzott el Steinbach József dunántúli püspök, a Zsinat lelkészi elnöke ünnepi beszédében a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa által rendezett Reformációi Gálán.
....regényében – Akiért a harang szól – idézi Hemingway John Donne (1572–1631) angol költő, anglikán lelkész meditációjának részletét: „Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része […], minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.” Ennek ellentmond ma már az individualizáció azóta félelmetesen elterjedt jelensége.
Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. E belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. A kommunikáció formája lehet kérés, könyörgés, hálaadás, dicséret, magasztalás. Az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.
A Biblia közös olvasása Isten üzenetének mélyebb megértését segíti, közösségi élményt is nyújt, erősítve a hívők kapcsolatát. Az együtt töltött időt gazdagítják azok az elmélkedések, amelyek közös gondolkodásra és párbeszédre ösztönöznek. A heti bibliai szakaszhoz Hodossy-Takács Előd írt jegyzetet, amely értékes iránymutatást ad a szöveg jobb értéséhez.
A kétszáz éves pálházai templomhoz családi történetek, nemzedékeken át vállalt szolgálatok és hitre találások kötik a reformátusokat. Szeptemberben érkezett közéjük az új lelkipásztoruk, vezetésével most azt keresi a közösség, hogyan szólíthatnák meg azokat is, akik ritkábban lépik át az Istenház küszöbét. A Kossuth rádió november 1-jén Magyarország e legkisebb városából közvetít istentiszteletet. Dérer Zsolt lelkipásztor a mennyei élet reménységéről készül prédikálni.
Az emlékezés sokszor évekkel-évtizedekkel szerettünk elvesztése után is fájdalommal teli, és a világ ezerféle jó szándékú vigasszal próbál enyhíteni bánatunkon. A valódi vigasztalás azonban csak az lehet, ha tudjuk, hogy a halottunk Isten drága áron megváltott gyermekeként aludt el. Ezért fontos, sőt életbevágó, hogy még e földi pályafutásunk alatt eldöntsük, akarunk-e a bűn rabságából felszabadult életet kezdeni Krisztussal, vagy elfordulunk, ha meghalljuk a szavát.
Az éjszakai alvás és a halál, az ágyba és a koporsóba fekvés, illetve az ágyból való reggeli felkelés és a feltámadás párhuzamba állítása a keresztyén kegyesség egyik alapgondolata, a lelkiséget meghatározó attitűdjének kifejezése. Volt. Legalábbis a modernitással szoros frigyre lépő református kegyességünkből mindez mára jelentős mértékben kikopott. Ebben a kérdésben is a világ szerint alakult az életünk, gondolkodásunk, a társadalmi folyamatokhoz igazodtunk.
Volt mit ünnepelnie a kelenföldi gyülekezetnek a századik évfordulós hálaadó istentiszteletén: a közösség végigélt templomépítést, háborús pusztítást, újrakezdést, de a nemzedékek sora kitartott. Nem csak a múltat idézték fel: a szolgálat valódi indítékairól, a Krisztushoz tartozás szabadságáról, az egyház felelősségéről is szó esett. Az egyik legfőbb kérdésként nem az fogalmazódott meg, hogyan maradt meg a közösség, hanem képes-e továbbadni mindazt, ami megtartotta.
A Néprajzi Múzeum és a Nemzeti Galéria kiállításai jócskán eltérő témákat dolgoznak fel, mégis ugyanarra hívnak: lássuk másképp azt, amiről azt gondoljuk, ismerjük! Merjük feltételezni, hogy a meglévő tudásunkon túl is rejlenek igazságok. Legyünk kíváncsiak. Nézzünk mögé a képnek – legyen az valódi festmény vagy egy helyzetről alkotott vélemény –, és próbáljuk elhinni: nem minden az, aminek elsőre gondoljuk!
A XVIII. századi tudós, költő Kalmár György szép kifejezésével „drágakőnél gyönyörűbb” édes anyanyelvünket gyakran keseríti pontatlan, félreérthető fogalmazás, idegenszerűség, stílustalanság. A beszéd, az írás szürkül, gondot okoz a megfelelő szó meglelése. Anyanyelvi kapuőr rovatunkban Arany Lajos óvja-védi közös kincsünket.
Nem elég a hajótörés, amikor a szigetre értek, rájuk zúdult az eső is. De a máltaiak biztonságos menedéket adtak nekik. Tüzet raktak, hogy vacsorát készítsenek. Biztosan volt, aki a halakat tisztogatta, más száraz ruhákról gondoskodott, többen meg elindultak fát gyűjteni. Pál sem húzta ki magát a munkából, ő is nekiindult, hogy tűzrevalót keressen. Össze is gyűjtött egy csomó rőzsét, ám amikor a tűzre vetette, az ágak közül egy vipera bújt elő, és a karjába mart.
Biztos voltam abban, hogy ha valamilyen válságba, élet-halál helyzetbe kerülök, lesz valamilyen mentő ötletem – mindig volt is – vallotta egy interjúban Fekete Csaba, a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára tudományos főmunkatársa, aki átvehette a Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiuma legrangosabb díját, az Aranygyűrűs Teológiai Doktor kitüntetést.
A Debreceni Református Kollégium Múzeuma és a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei Pannonia Reformata Múzeumának közös időszaki kiállításának nyitvatartását meghosszabbították november 14-ig. A fotókat kiegészíti néhány műtárgy a Pannonia Reformata gyűjteményéből, valamint Göcsejből.
Az őszi színes fák között is kitűnik a birsalma, hiszen éppen ilyenkor érik be a gyönyörű, aranysárga gyümölcse, amely igazi vitaminraktár, főként édességnek, birsalmasajtként vagy lekvárként feldolgozva kedveljük. Most talán kevésbé ismert oldalát emelem ki: húsok mellé is remekül passzol, ha szeretjük a jellegzetes, kissé savanykás, fűszeres ízét.
– Elsőként Barta Ferenc nyugdíjas lelkipásztor szólított fel: – Nándi, menj a teológiára! – Cukrász mivoltomra utalva viccesen még azt is mondta, hogy „az evangélium édesebb a szénhidrátnál”. Tizenöt évig dolgoztam cukrászként, szerettem a szakmámat, de egyre inkább megfogalmazódott bennem, vágyom emberekkel foglalkozni. Aztán 2014-ben az Úr váratlanul és határozottan megszólított a lelkészi pályával kapcsolatban. Annyira drámai volt ez, hogy először nem is akartam indulni.
Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Bella Violetta református lelkipásztor osztja meg velünk gondolatait.
Rengeteg munka és támogatás szükséges ahhoz, hogy az október elején leégett radostyáni templom újjáépülhessen. Várady Zsolt lelkipásztor ottani szolgálata több mint harminc éve alatt nem akadt arra példa, hogy ekkora nehézséggel nézzen szembe a gyülekezet. Azonban áldást is találni a veszteségben: a történtek a gyülekezetbe nem járókat is megmozgatták.
A játékfilmek halálértelmezése hozzájárul a bennünk kialakult elképzelésekhez, hiedelmekhez. Keresztyénként is szembesülünk ezekkel a kérdésekkel. Mi is szeretnénk megnyugtató választ kapni szeretteink halál utáni állapota felől. Engem sokáig zavart, hogy a Szentírás keveset beszél a halottak helyzetéről. Aztán megértettem: nekünk elsősorban arra kell koncentrálnunk, hogy a földi életben Krisztusban járjunk, mert akkor „akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk”.
A gyász nem olyasmi, amin egyszerűen túljutunk: megtanulunk együtt élni a hiánnyal, miközben helyet keresünk a reménységnek is. Balogh-Horváth Mariann református lelkipásztor édesanyja elvesztéséhez kapcsolódva beszél a gyász hullámzásáról, a búcsúzás jelentőségéről, a hit fájdalmat nem elfedő, mégis megtartó erejéről és arról, hogyan tanuljuk újra az életet azok nélkül, akiket szeretünk.
