A késő délutáni hűvös idő ellenére megtelt a budapesti Reformáció park, ahol különböző felekezetek hívei és lelkipásztorai gyűltek össze a reformáció emléknapján. A Fóti Baptista Fúvószenekar szolgálata után Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára köszöntötte a résztvevőket, majd imádságban adott hálát a reformáció örökségéért.

VISSZATÉRNI A FORRÁSHOZ

Mit jelent ma a reformáció, több mint öt száz évvel Luther Márton fellépése után? Fischl Vilmos szerint október 31-e nem pusztán egy történelmi esemény évfordulója. Arra a lelki és szellemi megújulásra is emlékeztet, amely új irányt adott az európai és a magyar keresztyénségnek. A reformáció üzenete azonban nem veszített érvényéből: ecclesia semper reformanda est – az egyháznak mindig meg kell újulnia.

A főtitkár arra kereste a választ, mit kíván ez a XXI. század egyházától. Mindenekelőtt visszatérést a hit forrásához, a Szentíráshoz. Az egyházat ugyanis nem intézményei vagy hagyományai tartják életben, hanem Krisztus evangéliuma. Erejét sem a hatalma vagy társadalmi befolyása adja, hanem szolgálata és hitelessége.

Fischl Vilmos különösen időszerűnek nevezte ezt a háborúkkal, megosztottsággal és bizonytalansággal terhelt világban. A keresztyén egyházak tanúság tétele akkor lehet hiteles, ha a hirdetett üzenet és a mindennapi cselekvés összhangban áll egymással. Nem elegendő a békéről és a szeretetről beszélni: ezeknek a másokhoz való viszonyunkban is meg kell mutatkozniuk.

A főtitkár az ökumenikus összetartozás jelentőségéről is szólt. Az ökumené nem azt kívánja, hogy az egyházak feladják saját tanításaikat és hagyományaikat, hanem annak felismerésére hív, hogy közös felelősséget viselnek a világért és a társadalomért.

A megemlékezésen Túrmezei Erzsébet A minden, az minden! című verse is elhangzott, a Fóti Baptista Fúvószenekar közreműködésével pedig az egybegyűltek közösen énekeltek.

AZ ÜDVÖSSÉG NEM ÉRDEM

A reformáció hitigazságait és azok mai jelentőségét állította ünnepi beszéde közép pontjába Nemes Pál, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka, a Zsinat presbiteri alelnöke.

A Szentírás a keresztyén hit és élet legfőbb mércéje – hangsúlyozta. A reformátorok felismerték, hogy Isten Igéje fölé sem az egyházi hagyományok, sem az emberi vélemények, sem az adott kor szokásai nem kerülhetnek. Ez a felismerés ma is eligazítást ad az egyháznak.

Nemes Pál az üdvösség kérdéséről is beszélt. A reformáció egyik alapvető tanítása szerint az ember nem a saját teljesítménye, érdemei vagy vallásos cselekedetei által válik igazzá Isten előtt. Az üdvösséget nem lehet kiérdemelni vagy megszerezni: Isten kegyelmének ajándéka, amelyet hit által fogadhatunk el.

De mit jelent mindez a mindennapi életben? Az üdvösségről hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, mintha kizárólag a halál utáni létünket érintené. Nemes Pál ezzel kapcsolatban Cseri Kálmán lelkipásztor gondolatait idézte fel: „Az üdvösség Krisztus uralma az életünkben, ami megváltoztatja az ember egész földi életét, és átminősíti azt.”

Vagyis az üdvösség nem csupán a jövőre vonatkozó ígéret, hanem már a jelenünket is meghatározza. A Krisztushoz tartozásnak látható következményei vannak abban, ahogyan gondolkodunk, döntünk és ember társainkhoz viszonyulunk.

A főgondnok szerint ezért a reformációt sem tekinthetjük egyszeri, lezárult történelmi eseménynek. A megújulás nemcsak az egyház egészének, hanem minden hívő embernek személyes feladata. Időről időre meg kell vizsgálnunk, hogy hitünk valóban alakít ja-e az életünket. Megjelenik-e a kapcsolatainkban a szeretet, a türelem és a megbocsátás? Képesek vagyunk-e Isten Igéjéhez igazítani döntéseinket akkor is, amikor a körülöttünk lévő világ más mércét kínál?

Nemes Pál arra figyelmeztetett, hogy a megújuláshoz újra és újra vissza kell találnunk ahhoz, ami változatlan: Isten Igéjéhez és Jézus Krisztushoz. A reformáció örökségéhez való hűség tehát nem merülhet ki tanításainak ismeretében. Annak a mindennapi életünkben is meg kell mutatkoznia.

Az ünnepség végén a református, evangélikus és ókatolikus lelkipásztorok rövid áldást mondtak, majd egy-egy szál vörös rózsát helyeztek el a reformációi emlékmű lábánál. A különböző felekezetek képviselői így együtt hajtottak fejet a közös keresztyén örökség előtt.