Fa, hit, hang
Ebben a hangszerben én vagyok benne – vallja Faragó-Thököly Márton, aki egy pesti körfolyosós bérház második emeletén dolgozik. Hegedűi korhű kópiák, köztük találni olyat is, amely az egykori torontói református templom lépcsőjéből készült. A Kanadában született hangszerkészítő számára a fa, a hit és a felelősség összetartozik, munkájában pedig ugyanolyan meghatározó a hagyomány, mint a személyes jelenlét.
Mosolyogva, hosszú köténnyel a nyakában nyitja ki az ajtót Faragó-Thököly Márton. A ház előtt sétálva senki sem sejti, hogy itt él az ország mintegy kéttucatnyi hegedűkészítőjének egyike, és itt alkotja meg a lelkeket is megszólító hangszereit. Első pillantásra a lakás sem árulkodik erről, inkább egy átlagos kétgyermekes család otthonának képét mutatja. Nyílik azonban bent egy ajtó, amely mögött Márton műhelye rejtőzik.
A Kanadában született mester szabadkozik a hét négyzetméteres „munkahely” méretei miatt, amely valójában egy időgép, ugyanis az ott található tárgyak döntő többsége már több száz éve sorakozik a hegedűkészítő mesterek műhelyeiben. Akad persze modern szalagfűrész, a világítás sem petróleum, a zene is vezeték nélküli hangszóróból szól, de a hangszerkészítés eszközei nem sokat változtak az elmúlt évszázadok alatt.
A falakon különböző készültségi szinten lévő hegedűk lógnak, felettük polcok, azokon trapéz alakban szelt fatömbök állnak már évek óta, gondosan felcímkézve. A szinte az egész műhelyt kitöltő munkapad fölötti falrészt szerszámok borítják: vésők, kaparókések, gyaluk, apró üvegcsék. A padon félig kész brácsa várja, hogy végre felkerüljön rá a húrtartó.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!