Nagy-Sója Lívia ügyvédi asszisztens és Nagy György András rádiós műsorvezető, szerkesztő, újságíró azóta hosszú utat járt be, idén már a huszadik házassági évfordulójukat ünneplik. Zuglói otthonukban látogattuk meg őket, hogy képzeletben bejárjuk Gyuri istenkeresésének és kapcsolatuknak fontos állomásait. György református családba született, édesanyja már gyerekkorában megtanította imádkozni, középiskolásként pedig elolvasta a Bibliát.

– A magyartanárom azt mondta, a Szentírás ismerete nélkül jó néhány irodalmi művet nem lehet értelmezni – magyarázza. Isten ezzel már akkor szólongatta, és láthatatlanul a pályáján is terelte: a rádiózásban és újságírásban találta meg hivatását. Az egyetem után Debrecenben, a Magyar Rádió helyi szerkesztőségében kezdett dolgozni, ahol erős hatások érték.

– Értelmiségi férfiként elfogadtam a város szellemiségét, a keresztyénséget, de nem foglaltam állást a hit kérdéseiben. A templomokba csak turistaként tértem be – emlékezik ezekre az évekre. Akkori albérletében aztán baptista lakótársakat kapott, akik elhívták a gyülekezetükbe, majd tanúja volt egyikük bemerítkezésének.

– Emlékszem, szegény lány rettegett a víztől, majd amikor alámerült, egy pillanat alatt megszűnt a félelme – idézi fel az eseményt, amely rá is mélyen hatott. A munkahelyén összebarátkozott egy ugyancsak baptista kollégájával, aki újabb magokat hintett el benne. – Többször beszélt nekem a hitéről, és rájöttem, a vallásos életmód nem azt jelenti, hogy állandóan térden csúszva imádkozol – osztja meg korábbi kételyeit. A barátja szelíden próbálta Istenhez terelni, de akkor még nem volt erre nyitott a szíve.

– Úgy éreztem, teljesen rendben van, ahogyan a kérdéshez viszonyulok, ezért semmi sem ösztönzött továbblépésre – magyarázza, egy találó képpel írva le a helyzetet: olyan közel került a hithez, hogy az már távolságot jelentett. A változás akkor következett be, amikor megjelent az életében Lívia.

ISTEN VÁLASZOLT A KÉTSÉGEIRE

Lívia Horvátországban született, ott is élt tizenöt éves koráig, majd a délszláv háború miatt családjával Magyarországra költöztek.

– A szüleim minden hétvégén elvittek a nagymamához, aki rengeteg bibliai történetet mesélt nekem, és vele jártam az ottani, hercegszőlősi református gyülekezetbe. A templom olyan régi, hogy ott nem lehetett istentiszteletet tartani, egy kis gyülekezeti teremben gyűltek össze a hívek – emlékezik vissza gyermekkorára a feleség, aki akkor bizonyára nem gondolta, hogy e romos épületnek még fontos szerep jut az életében.

Családjával nehezen élték meg a háborút. Ugyan új életet tudtak kezdeni Magyarországon, és egy református gyülekezethez is csatlakoztak, eleinte úgy érezték, minden egyre rosszabb. Hazavágyódtak, de attól tartottak, sosem térhetnek vissza Horvátországba. Líviában gátat emeltek a magyar nyelvben való bizonytalanságai is, ami miatt nem szívesen szólalt meg nagyobb társaság előtt. Magyarországon horvát gimnáziumba járt, majd egyetemistaként egy csoporttársa elhívta a Magyar Rádió horvát szekciójába. Gyurival ekkor ismerkedtek meg, beszélgetéseik a Pagoda büfében kezdődtek. A visszahúzódóbb Lívia hamar megtalálta a hangot Gyurival, aki gyakran megnevettette. Ennek ellenére amikor udvarolni kezdett neki, kétségei támadtak, mivel a férfinak korábban már volt egy házassága. Istennek azonban terve volt kettejükkel.

– Emlékszem, egyszer munka után elhívott kávézni, én viszont nemet mondtam. A hátsó kijáraton indultam haza, és aznap valamiért ő is pont ott ment ki – meséli. – Úgy gondoltam, ha már Isten így rendezte, ám legyen, mégis elfogadtam a meghívását. Az események később is valahogy mindig Gyurihoz vezettek. Lívia kérte Istent, hogy erősítse meg a döntésében. Válaszként élte meg, hogy Gyurival tud beszélni hitbéli kérdésekről és párja az istentiszteletekre is elkíséri. Emellett el tudta képzelni, hogy ő legyen a gyermekei apja.

EZ A TE UTAD

Gyurinak nem volt ellenére a rendszeressé váló templomba járás. Az egyik alkalmon aztán – ahogy fogalmaz – istenélményben volt része. – Nehéz szavakba önteni, mi történt, mert nem emberi nyelven szólt hozzám az Úr. Mintha belülről megragadott volna valami, ami azt mondta: „Ez a te utad, ez a helyes irány.” Egyszerre eldőlt bennem, hogy ezen az úton fogok járni. Úgy hiszem, akkor megteltem a Szentlélekkel – emlékezik. Később a pár Újpestre költözött, és Gyuri az ottani gyülekezetben megkeresztelkedett, illetve konfirmált is. Érdekes, mert gyerekkorában titokban már megkeresztelték, csak – mivel 1967-et írtak akkor – nem készült róla dokumentum. A konfirmációi felkészítőre járva egyre tudatosabbá vált a hitben. A bibliai fejezetek korábban történeti szempontból érdekelték, például az, hogy mit fogyasztottak az akkori emberek, milyen törvények szerint élték az életüket. Majd a szereplők, próféták személyiségéhez is egyre inkább tudott kapcsolódni.

– Nem voltak hibátlanok. Sőt, annak ellenére, hogy hordozták az örömhírt, ők is szenvedtek, nekik is voltak kételyeik. Nem is azt ígéri Isten, hogy nem fogunk szenvedni, hanem azt, hogy már előkészítette nekünk a helyet az országában. Ezt a szemléletet én is magamévá tudtam tenni – magyarázza. Györgyöt az újpesti lelkész, Loránt Gábor személyes példája is formálta. – Megmutatta, nem baj, ha valaki későn találja meg a valódi elhívását: ő a hivatását, én pedig a hitemet – idézi fel útmutatását.

EGYRE KÖZELEBB EGYMÁSHOZ ÉS ISTENHEZ

Gyurinak szüksége volt arra a következetességre, amellyel Lívia kísérte hitmélyülése útján. A vasárnapi istentiszteletek beépültek a mindennapjaiba. Ezzel párhuzamosan a kapcsolatuk is egyre erősödött, öt év együttjárás után került sor az eljegyzésre.

– A családomhoz készültünk Horvátországba, amikor megkérte a kezemet. Így már vőlegényemként mutathattam be az ott élő rokonaimnak – mosolyog Lívia. A pár házasságra felkészítő tanfolyamra is járt, esküvőjüket pedig Hercegszőlősön tartották – abban a régi, romos templomban, amely mellett annyiszor elhaladt gyerekként. Loránt Gábor vállalta, hogy elutazik velük Horvátországba, ő adta össze a jegyeseket.

– A felkészítőn sokat beszélt nekünk a közös útról. A házasság hasonlít a háromszöghöz: a pár közös életében Isten is jelen van. És amikor közelebb kerülnek hozzá, egymáshoz is közelebb érnek – mondja Gyuri. – Kettőnk személyisége meglehetősen különbözik, én beszédesebb vagyok, Lívia visszahúzódóbb, Isten mégis egymáshoz formált minket. Ennek szép példája, hogy amikor gyermekre vágytak, Lívia rávette a férjét, hangosan imádkozzanak együtt, pedig ő idegenkedett ettől. Isten kétszer is megáldotta őket, először egy fiúval, aztán egy kislánnyal. Közös imáik végigkísérték a két várandósságot.