Mi foglalkoztat leginkább? – ezt a kérdést sokan elmulasztják föltenni maguknak. Illetve ez így nem biztos, hogy igaz. Mert egyszerre több dolog is foglalkoztatja az embereket. Napi gondok és elvárások: tőlünk vagy felénk érkezők. Prózai események és drámai sorsok: a közelben vagy a nagyvilágban. A líra is helyet követel magának: vágyakozunk, meghatódunk és elcsodálkozunk. S az egzisztenciális kihívások, amelyek a körülményekre ugyanúgy vonatkozhatnak, mint a „lét-okra” – értve utóbbin azt, amit Milan Kundera A függöny című esszékötetében így írt le: ez nem más, mint a valóságnak az a területe, amelyet meg kell világítani. Noha Kundera a regény feladataként jelölte ki ezt, a „lét-ok” máris kiszakad az irodalomból, befészkeli magát párnánk alá, és a regényvilág helyett más összefüggésbe helyezi a prózait, a mindennapit.

Nem véletlenül jutott eszembe az irodalmi párhuzam. Nemrég az olvasásról beszélgettem egyetemi hallgatókkal, s miután kiderült – sajnos nem okozott meglepetést – hogy kevesek öröme (vagy luxusa) az olvasás, megkérdeztem, akkor mi foglalkoztatja őket. A válaszok szinte mindegyike besorolható volt a fönt említett halmazok valamelyikébe, kivéve a „lét-okot”. A valóságnak azt a területét, amelyet meg kell világítani. Miért is vajon? Annyi mindent kell végrehajtani, megoldani, hogy nincs időnk (vagy nincs erőnk, nincs késztetésünk) megérteni?