(8) „Mivel nem hallgattatok az én igéimre…” (Jer 25,1–14)

Az ítélet következmény. Mégpedig annak az egyenes következménye, hogy az ember nem figyel Isten útmutatására, és életét nem Isten országának szeretettörvénye, hanem saját „autonómiája”, önzéséből fakadó önfejűsége szerint éli. „Megszüntetem náluk a hangos, vidám örvendezést, a vőlegény és a menyasszony örömét, a malomzúgást és a mécsvilágot.” (10) Az ítélet nem feltétlenül Isten megtorló tette, hanem az, hogy az életét az önszeretet alapján vezető ember képtelen őszintén örülni, kapcsolatai kiüresednek, legyen szó párkapcsolati (vőlegény és menyasszony), munkatársi (malomzúgás) vagy családi kötődéseiről (mécsvilág). Önszeretetre nem lehet közösséget építeni, az ilyenek társadalma összeomlik: „Ez az ország szörnyű romhalmazzá lesz...” Isten távol akar ettől minket tartani, figyelmeztet. Jeremiás már huszonhárom éve adja át a figyelmeztető üzenetet (3). Kétszer is kiemeli, hogy „idejében hirdettem” (3; 4): Istent nem okolhatjuk, ő tudtul adta, mire számíthatunk, ha nem törődünk vele. „De ha majd letelik” (12) – a végső szó azonban az irgalmasságé. Isten nem hazudtolja meg magát (13), az ember életét megronthatja, ha nem hallgat az Úrra, de az Úr megmentő szeretete diadalmaskodik.

Jn 12,37–43

RÉ 121

(31) „Mert pere van az Úrnak a népekkel, megítél minden embert, a bűnösöket kardélre hányja – így szól az Úr.” (Jer 25,15–38)

Isten gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnös embert – gyakran hangoztatott szállóige ez, de vitatnunk kell az igazságtartalmát. Isten gyűlöli a bűnt, nem lehet közössége vele. „Perben áll” a bűnös emberrel is, bűne miatt gyűlölnie kell, haragudnia kell rá (31). Nem kétséges persze, Isten szereti az embert. De ahhoz, hogy vele közösségben lehessen, meg kell tisztítania a bűnétől. Isten Krisztusban magát teszi bűnné, csak hogy attól bennünket megtisztítson (2Kor 5,21). Jeremiásnak ebben a próféciájában még a „harag borával” kellett itatnia a népeket (15; Jel 16), kifejezve, hogy lázadásuk, bálványimádásuk, egyszóval bűnük miatt Istennek nincsen más lehetősége, mint haraggal fordulni feléjük. Pál apostol Krisztus áldozata révén már az áldás, hálaadás poharáról szólhat (1Kor 10,16) az úrvacsorai kehely jelképéről, amely kifejezi az értünk bűnné lett Jézus véráldozatát: ő itta ki Isten haragjának keserű poharát (Mt 26,39), hogy Istennek ránk már nem mint bűnösökre kelljen tekintenie, hanem helyreállhasson közösségünk vele.

Jn 12,44–50

RÉ 566

(16) „Nem kell halálra ítélni ezt az embert, hiszen Istenünknek, az Úrnak nevében beszélt hozzánk.” (Jer 26)

Jeremiás életveszélyben. Nem tett ő többet, mint közvetítette Isten figyelmeztetését, mégpedig hogy Isten számára a külsődleges vallásosság, a kegyes cselekedetek, a kultusz és szent intézmény nem jelentenek semmit. Ami számít, hogy az ember hallgasson rá (3), éljen törvénye szerint (4), egyszóval térjen meg, forduljon vissza a „maga gonosz útjáról” (3). Jeremiás üzenete örök és ősi prófétai üzenet. Hangoztatja Sámuel, és legnagyobb tekintélyével aláhúzza Jézus is: „…igaz imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát…” (Jn 4,23) Nem csoda, hogy az intézmény és kultusz őrei azok, akik perbe fogják, a templom megszentségtelenítésével vádolják Isten emberét. Ilyen prófétai sorsra jut Jézus (Mk 14,58) és Pál apostol is (ApCsel 21). Mi menti meg Jeremiást? Befolyásos pártfogói? Ékesszólásával maga mellé állítja a tömegeket? Isten kegyelme prófétája védelmében megnyitja az emberek fülét arra, hogy meghallhassák, hogy amit mond, tőle származik: „Nem kell halálra ítélni ezt az embert, hiszen Istenünknek, az Úrnak nevében beszélt hozzánk.” (16)

Jn 13,1–11

RÉ 454

(2) „Ezt mondta nekem az Úr: Készíts magadnak kötelet meg jármot, és vedd a nyakadba!” (Jer 27)

Jeremiás a botránkoztató. Jeruzsálemben idegen királyok követei jelennek meg azzal a céllal, hogy rábírják Cidkijjá királyt, csatlakozzon egy Babilon-ellenes összeesküvéshez. Jeremiás megjelenik az idegen urak előtt, mégpedig elég figyelemfelkeltő módon: a nyakában egy ökörjárommal. Szóval és e jelképes tettel is figyelmeztetni akarja az összeesküvőket arra, amit ő Isten akaratából megértett: „fegyver, éhínség és dögvész” (13) annak a sorsa, aki Babilon ellen szervezkedik. A teremtés jogán a világ Istené (5), és ő úgy döntött, ítélete beteljesítéséül népét Babilon kezébe adja. Minden, ezt elkerülni kívánó emberi próbálkozás csak növeli az ítélet erejét és szigorát. Isten végcélja azonban nem az, hogy Babilont örök birodalommá tegye, csak ideiglenes eszköz a kezében. Nincs olyan emberi hatalom, amely fölött Isten ne volna Úr. A „fegyver, éhínség és dögvész” elkerülése pedig végső soron nem az erősnek való behódolásból, nem is a minden hatalommal szembeni rugdalózásból, hanem Isten akaratának kereséséből, felismeréséből és követéséből származik.

Jn 13,12–20

RÉ 758

(8) „Azok a próféták, akik előttem és előtted voltak régtől fogva, háborúról, éhínségről és dögvészről prófétáltak hatalmas országok és nagy királyságok ellen.” (Jer 28)

Kire hallgatsz? Jeremiás próféta könyvének 28. fejezete olyannyira a folytatása az előző résznek, hogy a babiloni fogságot kifejező jármot, amelyet Jeremiás az előző fejezetben tett a nyakába, még mindig viseli. Egészen addig, amíg egy Hananjá nevű „próféta” le nem veszi a nyakából, és össze nem töri, hogy ő is egy prófétára hajazó jelképes cselekedettel húzza alá nem az Úrtól származó, inkább a saját népszerűségét szolgáló üzenetét: „Így töröm le Nebukadneccar babilóniai király igáját két esztendőn belül minden nép nyakáról!” (11) Jeremiás először nem kap újabb kijelentést feleletképpen az Úrtól, de nem marad magára hagyva. Ha friss kijelentése nincs is, visszaemlékezhet és visszanyúlhat azokhoz az Igékhez, amelyek neki korábban, sőt az őt megelőző prófétáknak adattak (8). Ezek által tud a hamis prófétának megfelelni. Mi sem kapunk életünk kérdései kapcsán külön kijelentéseket az Úrtól, de mi sem vagyunk magunkra hagyva. Sőt, még sokkal jobb helyzetben is vagyunk, mint Jeremiás és kortársai, hiszen míg számukra még csak töredékességében, addig nekünk már teljességében rendelkezésünkre áll a Szentírásban Isten írott kijelentése. Belőle meríthetjük a válaszainkat, hiszen „amik megírattak, a mi tanulságunkra írattak meg” (Róm 15,4).

Jn 13,21–30

RÉ 11

(14) „Megengedem majd, hogy megtaláljatok – így szól az Úr…” (Jer 29)

Jeremiás levelet küld a már korábban babiloni fogságba hurcolt honfitársainak. Feladata kettős. Egyrészről, ahogyan elhívásakor is kapta: gyomláljon, irtson, pusztítson (Jer 1,10). Azon hamis reménységet kell kigyomlálnia, amelyet az elhurcoltak körében is fellépő, népszerűséget hajhászó, önjelölt próféták támasztanak, mégpedig hogy a fogság nem lesz tartós. Jeremiásra bízatott a kijózanítás: az lesz. Meg kell szokniuk új helyüket, akár otthonként is tekinthetnek rá. Berendezkedhetnek, folytathatják az életüket, meg kell maradniuk, amíg az Úr el nem hozza szabadítását. Másfelől az is rábízatott elhívatásakor, hogy építsen és plántáljon. A lelki gyomirtás után el kell plántálnia a hamis helyébe igaz reménységet, amelynek alapja Isten kegyelmessége: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.” (11) Az ítélet akkor lenne végleges, ha Isten teljesen elzárná magát népétől, de nem ezt teszi. A nép körülményeit megnehezíti ugyan, de ő azok között is megtalálható marad, és a vele való kapcsolat elviselhetővé teszi a terheket. „Ha kerestek majd, megtaláltok engem…” (13) A népnek törekednie kell arra, hogy keresse Istenét, de már abban, hogy képesek őt keresni, megtaláltatásuk mutatkozik meg. Isten a kezdeményező, Isten előbb lép, előbb szeret: „Megengedem majd, hogy megtaláljatok – így szól az Úr.” (14)

Jn 13,31–35

RÉ 821

(8) „Azon a napon letöröm igáját nyakadról – így szól a Seregek Ura –, köteleidet leszaggatom.” (Jer 30)

Ez és a következő rész önálló egységet alkot, amely különbözőség abban is megnyilvánul, hogy míg az ezeket megelőző és követő fejezetek műfaja próza, e kettőben Jeremiást mint költőt, verselőt ismerhetjük meg. Aminek pedig a próféta művészi kifejezést is akar adni, az Isten szabadítása. A 28. részben Hananjá, a hamis próféta letörte Jeremiás nyakából az ítéletet jelképező jármot, ezért halállal kellett bűnhődnie (17). Ez a rész aláhúzza, szabadítás nem emberi akaratból, érdemből és szándékból, egyedül Isten akaratából származhat: Isten töri le az igát, Isten szakítja el a fékeket (8). Jeremiás verse már újszövetségi távlatokat nyit. Szól egy új Dávidról, akit ő ad népének (9), aki helyreállítja Isten igaz tiszteletét, és lehetővé teszi, hogy megvalósulhasson Isten eredeti szándéka választottjaival, mégpedig ez: „Az én népem lesztek, én pedig Istenetek leszek.” (22) Aki visszatalál Istenhez, az már nem fél és nem retteg (10), mert megéli, hogy vele van az Úr (11). Újra Istenre találni, hozzá közel kerülni öröm: „Hálaének hangzik belőlük, örvendezők hangja.” (19)

Jn 13,36–38

RÉ 603