Az Ige fényében
-
Krisztusi álarcban: a mormonok
Tovább olvasom »A mormon hitvilág alapeleme a többistenhit, valamint az a meggyőződés, hogy ezek az istenek anyagi természetű szellemekként már a világ teremtése előtt léteztek. Szerintük e világ Istene egykor maga is ember volt, aki később vált istenné. Joseph Smith így fogalmazott: „Maga Isten is olyan volt egykor, mint mi most, és felmagasztalt ember. Feltételeztük és elképzeltük, hogy Isten öröktől fogva Isten volt.”
-
Ősi ígéretek és új világosság, avagy a próféták karácsonya
Tovább olvasom »A bölcsek nem a csillag jelétől, hanem a próféciákat ismerő írástudóktól kapnak útmutatást. A prófécia szerint a Krisztus Betlehemben születik meg. Az erről szóló jövendölést az írástudók Mikeás próféta könyvében találták meg: „Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen.”
-
Temetkezés a Biblia korában
Tovább olvasom »A bűneset óta alapvető emberi tapasztalat a halál, amelyet különféle gyászszertartásokkal próbálunk feldolgozni. Rövid összefoglaló írásunk a Szentírás ókori emberének temetkezési és gyászolási szokásait veszi számba, a patriarcháktól a pusztai vándorláson át az Újszövetségi időkig.
-
Iránytű a Jehova Tanúi tanításaihoz
Tovább olvasom »Lapunk olyan írásokkal is jelentkezik, amelyek a szellemi áramlatokat a Szentírás fényében vizsgálják. A cél útmutatást nyújtani a biblikus alapokon nyugvó tájékozódáshoz. A Jehova Tanúinak nevezett szervezet kizárólag az Atyát ismeri el Istennek. Határozottan elutasítja a keresztyén hagyomány szentháromságtanát. Nem hisz sem Jézus istenségében, sem az örök kárhozat valóságában. Tanítása alapjaiban mond ellent az evangélium üzenetének.
-
Megvilágosodás vagy megváltás?
Tovább olvasom »Új rovatunk – Az Ige fényében – célja, hogy a különböző világszemléletekre, vallásokra, tanokra, tanrendszerekre, szellemi áramlatokra és irányzatokra a Biblia szűrőjén át tekintsen; a sokféle eltérő nézetet a Szentírás fényében ismertesse, ezáltal is rávilágítva az igei látásmódra. – Ezúttal a New Age – az Új Korszak – nevű spirituális divatáramlat az elemzés tárgya.
-
A bővölködés evangéliuma – kérdőjelek az ígéretek körül
Tovább olvasom »Új rovatunk – Az Ige fényében – célja, hogy a különböző világszemléletekre, vallásokra, tanokra, tanrendszerekre, szellemi áramlatokra és irányzatokra a Biblia szűrőjén át tekintsen; a sokféle eltérő nézetet a Szentírás fényében ismertesse, ezáltal is rávilágítva az igei látásmódra. – Elsőként a fogyasztói szemlélet talaján kinőtt „jóléti evangéliumot” vizsgáljuk.