Záhonytól Szegedig, a Tiszántúli Református Egyházkerület minden szegletéből érkeztek résztvevők a hitoktatók első tiszántúli találkozójára. Az esemény középpontjába az a fajta önfeledt és tudatos jelenlét került, amelynek nagymesterei a gyermekek.

A Highlights of Hungary – Magyarország legfényesebbjei – jelöltjei közé került az új református énekeskönyv. Nonprofit kezdeményezésről van szó, amely a legkiválóbb magyar kreatív teljesítményeket díjazza évről évre kategóriák nélkül. A kezdeményezés jelen van egy-egy középiskolában is, ahová a szervezők azért látogatnak el, hogy fiatalokat inspiráljanak, magyar alkotók és alkotások történetei által láttassanak példákat.

Én már csak elmesélt történetekből és könyvben olvasott sorokból tudom, hogy valaha az advent böjti időszak volt: a nagy szükségre ébredés és az abból fakadó imádságok tere. A sóvárgás természetes és nem konstruált élőhelye ez. A visszafogottság ideje, ahol hellyel kínálják meg az Istent.

Győri L. János irodalomtörténész és Győri Katalin tanár közösen írták a Menekülők c. történelmi drámát, amellyel megnyerték a reformáció 500. évfordulójára kiírt pályázatot. A bemutatón Fekete Károly dunántúli püspök emlékeztett: a darab egyik aktuális és nagy igazsága szerint építeni a jövőt az áldozatok árán vállalt hit által lehet.

Tényleg nem kipótlás az áldás. Nem akkor és nem azért őriz, mert más már nem teszi meg, vagy nem tudja megtenni. Hanem értünk. Szeretetből. Adventhez közeledünk. És már nyelvemen a név: Immánuel! „Isten úgy akar megáldani minket, hogy ránk ragyogtatja világosságát. Áldás az Isten fénye, mert az ember ősfélelme a sötétség.”

Az enyém. A történetem. Visszatekintve látom, mennyiszer vitt tágas térre, mentett meg, gyönyörködött bennem. Visszatekintve látom: ott volt. Velem. Ő nem megszépíti ezeket az emlékeket, hanem ott volt! A nyár és a holnap szabadsága a visszatekintésben, és nem a felejtésben rejlik.