Az imádságban elkért megújulás sokkal inkább kötődik a pünkösd üzenetéhez, mint bármilyen társadalmi folyamathoz. Isten Lelke nem a választói akaratokhoz igazodik, hiszen „a szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy”. Aki az egyház megújulását kívánja, az könyörögjék az Úrhoz, kérve a Lélek ajándékát.

A felvidéki reformátusok ezer szállal kötődnek a Kárpát-medencében élő testvéreikhez: egy család tagjai vagyunk. Ami a család egészének jó, az az egyének számára is az. Aggodalommal, de imádságos lelkülettel fordulunk Kárpátalja felé, és lehetőségeinkhez mérten segítjük az ott élő testvéreinket.

Ha jegyese, József úgy dönt, az áldott állapotban lévő nőt házasságtörés miatt megvádolhatta volna. E helyzetben benne volt a megszégyenülés lehetősége. Mária mégis igent mondott: „Történjék velem a te beszéded szerint!” A hitben járó, kegyelmet találó emberi élet igent mondott az Isten akaratára. Hatalmas példa ez mindenki számára.

A virágvasárnapi történetből adódik a kérdés: mi kit látunk Jézusban? Örömünnep lehetett ez azoknak, akik szerették őt. Az igazi öröm mégis pünkösd után jelent meg Jézus követőinek az életében. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy a valódi király vonult be virágvasárnapon.

Nem a sír mélységébe kell a tekintetünket fordítanunk, hanem fölfelé nézve lássuk meg azt, aki úgy él, hogy legyőzte a halált. Szívünk balgaságát szüntesse meg az a Megváltó, aki mellénk szegődik a mi földi életutunkon. A feltámadás ünnepe azt hirdeti nekünk, hogy minden ellenség legyőzetett.