A nagyheti szertartások fontos jellemzője a retrospektivitás, máshol már elhagyott ősi formák megtartásával. A böjti és különösen a nagyheti liturgiák előírásai egyszerűséget, visszafogottságot vártak el az egyházzenétől, így a XV. századig egyszólamú énekként, recitálva hangzott a passió. Ám a történet dramatizált előadására vonatkozó igénynek már a IX. században engedtek.