Rendkívül sokat szenvedett népünk azonban nem esett össze, Krisztusban keresett vigaszt. A templomok tele voltak. Az evangelizációk révén Isten Szentlelke ébredést hozott sok-sok gyülekezetben. „Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság” – sokakon beteljesült, mert átadták magukat Jézus Krisztusnak, s szabadságot nyertek a szeretet cselekedeteire. Adjunk hálát Istennek értük! Adjunk hálát eleinkért, akik sok teher alatt munkálkodva építették újra az országot nekünk örökségül!

Az aradi vesztőhelyet Kossuth nevezte „magyar Golgothának”. Nemzetünk ma is főt hajt az „aradiak” önfeláldozása, hazaszeretete és hitbeli példája előtt. Október 6. a naptárban nemzeti gyásznap, ifjúságunk már az iskolában megismeri a mártírok nevét. Emlékük azonban nem fedheti el azon ezrekét, akikről csak a történészek tudnak, sem azokét, akiknek helytállása a levéltárakban vagy a népi emlékezetben rejtőzik.

A nap idén is lehetőséget nyújt azon elgondolkodni, hogy a református múltunkból mi adhat reményt és alapot a bizakodásra. Mindenekelőtt a gondviselő Istenbe vetett bizalmunk: amely kegyelem eddig hordozta népünket, ezután sem hagyja magára.

A helyben járásból a március 15-i pesti forradalom mozdította ki a társadalmat. A nyomában meghozott, V. Ferdinánd király által szentesített áprilisi törvények egy modern európai állam kialakítása felé indították el a hazát.

Amit Trianon szétszakított, végül a nemzet intézményesen is újra összefűzte: 2010-ben a Magyar Országgyűlés június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította, hogy amit az értelmi szerzők a szétdarabolásunkra fabrikáltak Párizsban, végre összekössön bennünket. Ezért Istené a dicsőség, a mienk pedig a feladat, hogy a magyar–magyar kapcsolatokat személyes és közösségi tartalommal töltsük meg.

Áldozatok azok a lelkipásztorok, akiket a megélhetésük ellehetetlenítésével „önkritikára”, az ateista kommunista ideológia mérsékeltebb bírálatára késztettek. A titkosszolgálatok által megfigyeltek, zaklatottak. Áldozatok a zsarolással beszervezettek, akiket emberi gyengéik alapján kényszerítettek rá az „együttműködésre” és mások megfigyelésére.