– Egészen elképesztő volt az a pár hónap a gyermekotthonban. Döbbenetes szembesülni azzal, mennyire kiszolgáltatottak azok a gyerekek, és mennyire meghatározó a környezet, amelyből érkeztek. Emellett viszont azt is első kézből tapasztaltam meg, mekkora formáló erővel bír a szeretet. Egymás őszinte szeretete tényleg minden körülmények között működik, ez engem is meg erősített.
Kristóf Kamilla cikkei
Mit tett értünk Isten? – erre a kérdésre kereste a választ a balatonfüredi Siloám Református Missziói Otthon első, saját rendezésű, bensőséges adventváró alkalma. A nyitónapon Mészáros László protestáns tábori püspök előadásában arról is beszélt: „Isten folyamatosan dolgozik bennem.” Másnap Petró László, a kaposvári gyülekezet lelkipásztora vitte tovább a témát, kitérve az öt szeretetnyelvre.
Nemes Jeles László új filmjének egyik legemlékezetesebb jelenetében a kamaszfiú a pince félhomályában egy óriási, zúgó kazánhoz beszél, mintha abban keresné mindazt, amit soha nem ismerhetett meg – az apát, a hős férfit, akiről csak anyja elbeszéléseiből tud. Ebben a képsorban sűrűsödik össze az Árva c. film lényege: a kétségbeesett vágy a kapcsolódásra, az identitás keresése és a gyermeki fantázia próbálkozása, hogy valóságot építsen a hiány köré.
Több év szünet után ismét megrendezték a Genezis konferenciát a Biblia Szövetség Egyesület péceli székházában. Stuart Burgess első előadása az evolúció és a teremtés viszonyát vizsgálva kifejtette: a tudomány sok tekintetben alátámasztja a Biblia állításait. Rámutatott, az embernek számos olyan képessége van – az örömszerzés, a szépség iránti fogékonyság, az arckifejezések gazdagsága –, amelyek túl mutatnak a puszta túlélésen.
Gyakorlati tapasztalatszerzést, stabil hátteret és folyamatos visszacsatolást kínál a végzős óvodapedagógus hallgatóknak egyházunk. Az öt éve működő Református Óvodapedagógus Tanulmányi Ösztöndíj- és Mentorprogramba tekintünk be Egri Melindával, a Református Pályázati és Beruházási Szolgálat projektmenedzserével.
A fiatalkorban kialakult szabad gondolkodást megőrizzük a későbbiekben is, és egész életünkben megmaradjon a nyitottságunk a világra, a kíváncsiságunk. Örülni kell az élet apró és nagy dolgainak, az Úrtól kapott kegyelemnek, új életnek, de egy virágnak vagy egy mosolynak is. Ne szürküljünk be, ne váljuk közönyösekké, ezzel az életre és Jézusra mondanánk nemet!
Ha október, akkor Reformációi Gálaest: idén is az Uránia Nemzeti Filmszínház adott helyet az ünnepi estnek, amelyen Steinbach József a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke tartott beköszöntő beszédet, valamint a gálaest történetében először római katolikus előadó – Kránitz Mihály teológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora – fejthette ki, miként tekint felekezete ma a reformációra.
A Református Pedagógiai Intézet október 11-én, szombaton tartotta Országos Katechetikai Konferenciáját a Ráday Házban. Az idei esemény középpontjában az állt, hogyan lehet a fiatal generációt közelebb segíteni a hithez, és megerősíteni a vallástudatát. A hitoktatók, lelkészek és pedagógusok számára szervezett előadások ehhez kínáltak gyakorlati és elméleti útmutatást.