Az ország a forradalom két hetét leszámítva nem lett szabad, de ebben a néhány hétben a magyar társadalom mégis megtapasztalt valamit: a megújulás lehetőségét és valóságát. Megdöbbentő, de nyolc év elegendőnek bizonyult, hogy az úgynevezett hosszú ötvenes évek alatt az egyház úgy vágyjon a megújulásra, mint éhező ember egy falat kenyérre.

Ravasz László életét és munkásságát három jól elkülöníthető szakaszra oszthatjuk. Az erdélyi évek 1921-ig, a dunamelléki püspökség bő negyedszázada 1948-ban történt lemondatásáig, a kommunista államhatalom alatt megélt ugyancsak 27 év, benne az '56-os forradalommal. Síremlékén a következő Ige olvasható, mely jól összefogja az ő portréját: „Nekem az élet Krisztus.”

Jézus Krisztus azt üzeni, hogy az őt követő keresztyén emberek, akik maguk is megannyi, a társadalmat szétfeszítő, illetve a társadalmat sújtó hatalmi erők küzdelmének terhe alatt élnek, Krisztussal az életükben váljanak béketeremtővé, ahogy azt maga is tette.

Az igehirdetés tartalma mellett természetesen ott van az igehirdető és annak kezei is. A képen Luther Mártont látjuk prédikálni. Nagyon kifejező ez a részlet is. A két kéz pozíciója teológiai üzeneteket hordoz. A prédikátor bal kezének ujjbegyei az Ige betűit érintik. Az örök Ige megtestesülése a Biblia lapjain, de mégiscsak „holt betűk” ezek.

Figyelem! Ennek következménye pedig nem az, hogy akkor szabadon távozhatunk a tárgyalóteremből, hanem az, hogy szabadon odamehetünk most már hozzá. Isten igazít meg minket, ő igazolja létezésünk értelmét azáltal, hogy szeret minket. Ez a reformáció üzenete a 21. század emberének is.