Az egyik legemlékezetesebb karácsonyestémet elevenítem fel. Az istentisztelet alatt is imádkoztunk beteg ismerősünk gyógyulásáért, a feloldódást az Úrhoz való fohászkodásban találtuk meg. Életét sikerült orvosa segítségével megmenteni, visszahozni őt a szerettei közé, és még számos évet élhetett meg. Ezért is éreztük úgy akkor feleségemmel együtt: Isten vezetett oda minket abban az órában, amint az ő eszköze volt a beavatkozást végző orvos kollégám is.
Molnár Pál cikkei
Szabad-e ünnepnapon jót cselekedni?
Evangélium 21 – Debrecenben
Kiválasztott a Bibliából igeverseket, melyek szerinte a legfőbb üzeneteket tartalmazzák a XXI. század emberének. – Gondoltam, ha hozzájuk rendelnénk kortárs képzőművészeti alkotásokat, segítenénk a Szentírás értését – tekint vissza Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára. Terve megvalósult: Evangélium 21 címmel kiállítás nyílt a debreceni Modemben.