Urunk, mintha megint csak tőled várnánk a mostani súlyos helyzet megoldását: kérünk téged, hogy állítsd meg, szüntesd meg, óvd meg, gyógyítsd meg… Hitünkből fakadóan sokan imádkozunk most hozzád könyörületért, csodáért. De legalább annyira van itt most az ideje a bűnbánatnak, a beismerésnek is, mint a könyörgésnek. Mert ha nincs beismerés, akkor féloldalassá válnak, torzulnak az imáink, mintha azt kérnénk: Urunk, amit mi felelőtlen, pazarló életvitelünkkel égben repkedve, vizeken hajózva, kényelmes bőrfotelekben kontinenseket átszelve magunkra hoztunk, azt te hárítsd el. Hiszem, hogy nem olyan Úr vagy, aki kárörvendve nézed az emberiség szenvedését, igen, hiszek a kegyelemben, amelyet nem érdemlünk meg! De ha mi, az emberiség nem változunk, nincs jogunk téged „elővenni” baj esetén, hogy most segíts. Kegyelmes Isten, könyörülj rajtunk úgy, ahogy azt te jónak látod!

Ámen.