Az istentisztelet után a templomajtónál sírva fogott kezet egy fiatal felnőtt leány a lelkipásztorával. Ő megkérte arra, hogy várja meg, amíg elmegy a gyülekezet, és mondja el, mi történt. Kiderült, hogy az elmúlt napokban tűz ütött ki a házban, ahol egy tetőtéri kis lakásban lakott, és az otthona leégett. Sokat spórolt, amíg végre megvehette ezt a kis lakást, most azt sem tudja, mihez kezdjen. Lelkipásztora együttérző szívvel hallgatta, szeretettel megölelte, majd elbocsátotta. Végiggondolta, hogyan segíthetne a gyülekezettel együtt, de igazi megoldásra nem jutott.

A leány elmaradt az istentiszteletekről, el is tűnt a látókörből. Fél évvel később megjelent, és ragyogó arcán látszott, valami nagyon jó történt vele. Beszámolt lelkipásztorának, hogy Isten különös módon megsegítette. A biztosító olyan összeget fizetett, amelyből újjáépíttethette a lakását. Nem lett volna elég pénze az öreg lakás rendbehozatalára, de most új lakásban élhet. Nagyon hálás Istennek, hogy ilyen nagy megpróbáltatás útján érthette meg az igét: „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál...” (Róm 8,28)

A lelkipásztor pedig együtt örült vele, és eszébe jutott, hogy egyik nem is olyan régen elmondott igehirdetésében hasonló példát hozott fel. Olvasott egy fiatalemberről, aki hajótörést szenvedett. Egyedül ő maradt életben a hajó utasai közül, és egy lakatlan szigetre vetődött. Rendkívüli megpróbáltatások között teremtette meg a továbbélés lehetőségét. Sikerült egy kis kunyhót is építenie, hogy az időjárás viszontagságai elől oda menekülhessen. Egyik nap, amikor az erdőben járt élelemszerzés céljából, hatalmas vihar kerekedett. Igyekezett mielőbb a kunyhóját elérni. Amikor a közelébe ért, látta, hogy egy villám lesújtott a házikóra, és az lángokban állt. Már nem tudta megmenteni. Kínjában felkiáltott: – Hogy tehettél ilyet velem, Istenem! Mennyi munkával építettem, és egyetlen igazi védelmem volt ebben a vadonban.

Másnap reggel egy hajó kötött ki a parton. A fiatalember meglepetten kérdezte az érkezőktől, miért jöttek ide. – Tegnap fényjeleket adtál, és jöttünk, hogy segítsünk – mondták, majd felvették a hajóra, és így menekült meg.

Milyen sokszor nem értjük, miért történhetett meg velünk valami „rossz”! Nem értjük, hogy a mi szemünkben „rossz” Isten kezében „fényjelet” jelenthet. Feltör a szívünkből: „Hogy tehettél ilyet velem, Istenem?” Miközben Isten a „jót” munkálja életünkben, akikről az idézett ige így beszél a folytatásban: „…minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott.”