Most, hogy eljött a járvány elleni védekezés legújabb szakasza, s ezzel együtt egy sor lazítás, felvetődött annak a lehetősége, hogy talán az egyháznak is enyhítenie kellene az eddigi szigorú szabályozáson, s nem kellene tovább ragaszkodni mindenütt ahhoz az elvhez, hogy az összes gyülekezeti alkalmat szüneteltetni kell.

Amikor e sorokat írom, még nem lehet tudni, hogy egyházunk vezetése ebben a nem könnyű kérdésben milyen döntést hoz. Viszont mire a lap megjelenik, már mindenki tudni fogja, hogy a védekezés ezen szakaszában a gyülekezetek milyen gyakorlatot követhetnek. Az biztos, hogy nincs olyan aktív, templomos egyháztagunk, akit ez a kérdés ne érintene. Az is bizonyos, hogy noha sokféle módja van a gyülekezeti élet folytatásának még a viszonylagos elzártságban is, a templomi összejövetelt nem pótolja semmi. Hiányzik. Sokan, s remélem a túlnyomó többségünk így van vele, alig várjuk, hogy végre elmúljon a járvány, s félelem nélkül újra együtt lehessünk a templomban. Nagy kérdés: vajon mikor jön el ez az idő? A választ erre senki sem tudja. Ezért ma nem lehet válaszolni teljes egyértelműséggel arra a kérdésre sem, hogy vajon a járvány elleni küzdelem ezen szakaszában helyes döntés-e enyhíteni az eddigi szabályozáson, vagyis az egyházi alkalmak teljes szüneteltetésén.