Várni az ajándékodra – milyen nehéz ez, Uram! Tudni, hogy eljön ígéreted beteljesülése, de nem látni, nem érteni, hogy ez mikor történik, és mit jelent a mi életünkre nézve – kimondhatatlanul nehéz. Cipelni a bizonytalanság súlyát, naponként mérlegre tenni szavaidat, hogy biztosan jól értettük-e, és közben apró győzelmeket aratni a kételkedés, hitetlenség támadásain földre roskasztóan nehéz. Hiszen ismersz minket: tudod, hogy nem éljük meg jól a tétlenséget. Nem szeretünk állni – a lábunk mindig futna, még a piros lámpánál is. Nem szeretünk csendben lenni – őrült türelmetlenségünkben csak hadarunk, fecsegünk, és közben gyilkos szavak vagy mérgező titkok is kiszaladnak olykor a szánkon. Most mégis széttárjuk a karjainkat, és várunk – csendben, megállva. Rád várunk, Urunk, mert önmagadat ígérted számunkra. Jöjj, Szentlélek Isten!

Ámen.