... év után készül két testvér találkozni: Jákób, aki kicsalta az elsőszülöttségi jogot ikertestvérétől, és Ézsau, aki ezért halálos haragjában bosszút fogadott, és ezért a csalónak menekülnie kellett. Így váltak el egymástól az egyébként is mindig acsarkodó fiúk, akiket pártoskodó dédelgetésükkel a szülők sem segítettek a békés megegyezésben. Egyszer azonban szembesülniük kell a rendezetlen múlttal, a fenyegető kapcsolattal, mert az ott él minden tettük mélyén, és torzítja jellemüket, világlátásukat, kapcsolataikat is.

Jákób szervezkedik a hazafelé vezető úton, mert fél. Előre elkészíti és követeivel küldi, tolja maga előtt gazdag ajándékait, sokat, hogy lekenyerezze, megnyerje Ézsaut. A félelem és szorongás érthető: a testvére négyszáz emberével várja, talán gyanakszik, fél ő is a találkozástól. Ki tudja, mi lesz?

Jákób egy vándorbottal kelt át a Jordánon. Most, húsz évvel később megszámlálhatatlan a gazdagsága, mégis boldogtalan, békétlen, mert az áldás, az ígéret, amelyet kicsalt, kikövetelt – amelyből már többször kapott útja alatt – még mindig nem igazán az övé. Isten áldása kell, semmi más nem elég! Eljutott a révig, de még nem ért révbe. Küzdenie kell a jövőért, az igazi áldásért a Valakivel, még ha belesántul is (1Móz 32,25–30). Istennel küzd, és igazi önmagáért is. Isten győz, és Jákób is legyőzi önmagát, riasztó régi énjét, hogy végképpen megszabaduljon tőle.

Nem olcsó harc ez: Isten megérinti őt, és megérintődve megy tovább. Szép szójáték a héber szövegben, amelyet a magyar fordítás is visszaad (31). Ötször olvassuk az arc (héberül pen, Penuél) szót: Isten arca, színe elé ment Jákób, küzdött, és csak ezután mert Ézsau arca, színe elé kerülni. Testvérének már ezt vallja meg: „Mert amikor megláttam arcodat, mintha Isten arcát láttam volna, olyan kedvesen fogadtál.” (33,10)

Akkor most már szent a béke? Minden rendben? A béke szent, de Jákób nem kockáztatja a további együttlétet. Elválnak útjaik. Ézsau hívja őt és családját, hogy menjenek együtt, Jákób azonban udvariasan kitérő választ ad, és máshová indul. Megint hazudik, vagy ez most bölcs, reális döntés, hogy többé ne kelljen vitázni? Nem tudnak együtt élni, okosabb, ha ezt belátják, és nem erőltetik.

Lehetnek ilyen élethelyzetek, amikor éppen a békesség kedvéért kell elválnunk egymástól. A kulcskérdés az, hogy békével tesszük-e. Küzdenünk kell, hogy feladjuk harci állásainkat, csaló magunkat, és engedjük, hogy Isten győzzön bennünk! Így is lehet találkozni és elválni. Néha húsz év is kell hozzá.