Fél éve vezeti a Zsinati Ifjúsági Irodát, emellett a budapest-fasori gyülekezet egyik lelkipásztora. Miért választotta szolgálati területének az ifjúsági munkát?

Mindig is erre a szolgálatra vágytam, már kamaszként is felnéztem azokra, akik engem vezettek az ifiben, és olyanná akartam válni, mint ők. Nekem ez adott olyan perspektívát, amelyben célt és értelmet láttam. A mai napig úgy érzem, nincs annál jobb dolog, mint a másik ember életére már fiatalon pozitív hatással lenni.

A fiatal felnőttként látott távlatokat igazolta az azóta megszerzett tapasztalat?

Igen, hálás vagyok, hogy rengeteg ember visszajelzi, mennyire fontos neki, hogy élete egy pontján mellette voltam, mennyire sokat segített egy-egy beszélgetés. Emellett az is jó, hogy látják az életünket a feleségemmel, ez az összhang tesz hitelessé.

Az Ifjúsági Iroda legutóbbi vezetőképzőjén is elhangzott, hogy minden egyes alkalomra, amelyre készülünk, úgy kell gondolnunk, hogy amit ott elmondunk, valakinek az egész életre meghatározó lehet. Az előadóhoz, aki erről beszélt, húsz év után is visszajárnak egykori ifisei, és elmondják, melyik mondata változtatta meg az életüket. Ez a lelkület a tevékenységünk alapja.

Amikor az ifjúsági munkában fiatal lelkészekkel találkozunk, egyértelmű a helyzet – de van korhatára ennek a szolgálatnak?

Határozott álláspontom, hogy nincsen. Sokáig azt gondoltam, hogy van, de aztán láttam olyan idős, ifjúsági munkát végző lelkészeket, akik még mindig lenyűgöző, fiatalos dinamizmussal vannak jelen ebben a szolgálatban. Képesek szeretetteljes rugalmassággal kezelni a fiatalokat, és megtanítani őket is szeretni.