Száraz év volt, a birkák már nem találtak semmi ehetőt Jetró tábora körül. Mire Mózes észbekapott, már jó messzire jártak. A távolban a Hóreb, a Sínai-hegység sziklás csúcsai látszottak.

„Ha másutt nem, a hegy lábánál biztosan találunk legelőt. Az a bozótos még nem hagyott cserben” – gondolta Mózes, és az is megfordult a fejében, talán érdemes lenne rábeszélnie apósát, hogy települjenek át a hegy lábához. Persze ahhoz jobban fel kell deríteni a terepet, hogy megéri-e a költözködést.

Mondjuk a költözéssel nem volt semmi baja Jetrónak, hiszen így élt a törzse nemzedékről nemzedékre. Mentek a birkák után, ahol jó legelőt találtak, ott letáboroztak, hetekig, hónapokig, akár egy évig is eléldegéltek ott a sátraikban. Egészen addig, amíg az állatoknak volt mit enniük. Vagy míg meg nem unták, és tovább nem álltak. A puszta azonban elég ínséges hely volt. Füvet csak a tavaszi meg őszi esőzések idején láttak. A tájat jobbára homok meg kő borította, itt-ott egy-egy tüskebokor, vadszeder vagy akácia bokra. Ideje lett volna már továbbállni. Úgyhogy Mózes nem is bánta, hogy az állatai megelőzik, és elindulnak a Hóreb irányába.

Hosszú volt az út, delelőre hágott a nap, mire a hegy lábához értek. De Mózes jól számított: a bozótban, a cserjék alatt maradt még fű, és még egy kis szikomorfaligetet is talált, amelyben forrás csörgedezett. Mózes azonnal itatni hajtotta az állatokat, és amíg azok ittak, ő is leült egy kicsit pihenni a fák árnyékában. Ahogy ott nézelődött, egyszer csak valami megcsillant előtte a távolban. Először azt hitte, a szeme káprázik. Még Egyiptomban, amikor a sivatagban oroszlánra vadásztak, nemegyszer tapasztalta, hogy a homok úgy tud csillogni, mintha gyémánttal volna felszórva. De ez nem olyan csillogás volt. Aztán eszébe jutott a kocsija, amelyet otthagyott a pusztában. Távolról egy kocsi fémberakásai is csilloghatnak így…

– Lehet, hogy valaki bajban van? – villant fel benne a kérdés. És eszébe jutott, ha annak idején nem találkozik Jetró lányaival a kútnál, talán a következő éjszakát sem éri meg.

Mózes a birkákra pillantott. Szomjukat már oltották a forrás vizénél, most békésen legelésznek, némelyik tán el is bóbiskolt. A bárányok rendben vannak, őket nyugodtan itthagyhatja. De ott, annál a fénylő pontnál talán egy emberen kell segítenie. Se a közelben, se a távolban, sehol senki. Ő az egyetlen, aki segíteni tud.

Mózes nem sokat tétovázott. Felkapta a botját, és elindult a fel-felcsillanó fény irányába. Ahogy közeledett, egyre biztosabb volt benne, hogy nem a kvarcszilánkokon megcsillanó napfényt látja. És nem is egy hintó fémveretén vagy egy katona kardján csillámlik a nap. Ez a fény egészen más volt. Ahogy közeledett, felismerte, hogy valami lángol. De nem tábortüzet lát, abban biztos volt Mózes. Mert ilyen lángokat ő még sohasem látott. Egy csipkebor állt a lángok közt. Tűzben égett, és csak lángolt, de nem hamvadt el.