Nemrég egy kedves ismerősömmel találkoztam, aki beszélgetésünknek már az első perceiben azonnal kiöntötte előttem szíve fájdalmát: alig néhány hete veszítette el szeretett férjét. Egy hónap múlva lett volna hetvenéves, korán ment el – tette hozzá szomorúan. Néhány vigasztaló szó után nemsokára elbúcsúztunk, de hazafelé igyekezve egyre inkább ez a három szó foglalkoztatott: korán ment el… Felvetette bennem a kérdést: ez azt jelenti, hogy rövid volt az élete? Hiszen a 90. zsoltárban hetven esztendőben adatik meg számunkra az éveink száma, és az általam is ismert férjet a hetvenedik év küszöbén ragadta el a halál. Ezek után vált szemléletessé előttem az emberi életről alkotott általános értelmezés.

Mi, emberek többnyire években mérjük az életet. Rövid és hosszú életekben gondolkozunk, és ezzel óhatatlanul az időtartamra esik a hangsúly. Ebből következik, hogy az ember mindent meg is tesz azért, hogy minél jobban meghosszabbítsa az életét. Ezért kelendők mostanában a vitaminitalok, divatosak az idősek kondícióját is karbantartó tornák és egyéb segítő eszközök, módszerek. Az alapgondolat az, hogy minél jobban kitolódik a halandóság, annál jobb az ember élete. Ez a felfogás szülte az elmúlt idők egyik hangzatos jelszavát: Éveket az élethez!