Egyházzenei hét a koronavírus árnyékában
Hatvannegyedik alkalommal gyűltek össze a gyülekezeti éneklést és az egyházi zenét kedvelők Tahitótfaluban, a Tahi Egyházzenei Héten. A táborról Hargita Péter karvezetőt, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittanoktató- és Kántorképző Intézetének tanárát kérdeztük, aki már több mint egy évtizede szervezője az egyházzenei hétnek.
Idén már a hatvannegyedik Tahi Egyházzenei Hetet tartották itt, a Dunakanyarban. Ezek közül hányat szervezett ön?
Amikor a Tahi Egyházzenei Hét ötvenedik születésnapját ünnepeltük, az Úristen úgy intézte, hogy tevékeny részt vállaljak a szervezésben. Akkor készítettünk is egy kis megemlékező füzetet, amelyben összeszedtük az elmúlt fél évszázad fontos dokumentumait. Ha az volt az ötvenegyedik alkalom, ez pedig a hatvannegyedik, akkor ezzel együtt tizenhármat szerveztem.
Hogyan és mikor indult a rendezvény?
A Tahi Egyházzenei Hét 1957 óta szolgálja a gyülekezeti éneklés ügyét. Abban az időszakban indult, amikor a kommunizmus hatalomra jutása miatt megszűnt a kántortanítók képzése, és csak 1965-ben indult el Debrecenben a nyári kántorképző. Ez óriási űrt okozott, ráadásul ott volt az új, 1948-ban megjelent énekeskönyv, amelyet a második világháború után, a kommunista ideológiai nyomás alatt tartott országban vezettek be – ha meggondoljuk, nagyon rossz pillanatban. Akkor, amikor az egyház is szét volt verve, amikor a kántoroknak dönteniük kellett, hogy kántorok maradnak, vagy tanítók lesznek.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!