Vad Zsigmond 1990 augusztusában kezdte meg szolgálatát a Nagytemplomban. Az elmúlt harminc évért adott hálát a gyülekezet, az alkalmon pedig személyesen és videóüzeneteken keresztül is köszöntötték lelkészüket. A Nagytemplomi Református Egyházközség nevében Ember Sándor főgondnok méltatta Vad Zsigmond esperes-lelkipásztort.

– 1990 nyarán már túl voltunk az első szabad választáson, és az új országgyűlés augusztus elején a Magyar Köztársaság elnökét is megválasztotta. A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi 4. törvény alapján megkezdődhetett az egyházak nevelési-oktatási, szociális, egészségügyi és kulturális tevékenységének újraszervezése. […] Ezen a nyáron érkezett gyülekezetünkbe tíz év balmazújvárosi szolgálat után családjával Vad Zsigmond. Elkezdődött a munka: többek között az orgona felújítása, a gyülekezeti kórus megalapítása, földrészeken átívelő testvérgyülekezeti kapcsolatok kialakítása, az Immánuel Otthon és Iskola, a Nyitott Ajtó Szociális Alapítvány, a Reménysugár Nappali Melegedő és a Karakter 1517 Kávézó létrehozása, a Nagytemplom felújítása mind-mind Vad Zsigmond és munkatársai érdeme. […] Az elmúlt három évtized során erős és virágzó gyülekezet jött lére Isten országának dicsőségére – sorolta a főgondnok.

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke köszöntőjében kiemelte, hogy az elmúlt harminc esztendő alatt úgy ismerte meg Vad Zsigmondot, mint jelentékeny kapcsolatépítőt.

– Páratlan nemzetközi gyülekezeti kapcsolatrendszert hozott létre, amelyből nemcsak a gyülekezet, hanem az egész kerület és egyház is gazdagodott – mondta a püspök, majd kiemelte: Vad Zsigmond példamutató szervező, házigazda, csapatépítő, családcentrikus, gyülekezetépítő, gondolkodó, mentor-lelkipásztor.

Ezután Fekete Károly püspök köszöntötte a gyülekezet nevében Sepsy Károlyt, és a tíz évvel ezelőtt, a Sepsy családról készült tanulmánykötetből idézett az orgonaművésztől: „Isten járt előttem, velem, mögöttem. Sok-sok ajándékot kaptam tőle. Az egész Nagytemplomot és benne egy orgonacsodát. Megesett, amikor egyedül orgonáltam a magamra zárt Nagytemplomban, úgy éreztem, hogy hangosan kiáltanom kell: Szép vagy, Uram, és minden zene, amely a te szépségedről szól! Ezt viszem és adom át az embereknek, jaj, csak el ne rontsam! És ugyanez tett boldoggá az igehirdetésben: megérteni az üzenetet és továbbmondani, és eközben érezni a lélek erejét, Isten igazságának felemelő áradását. Oh, de jó a jó hír követének lenni!”