Tanévről beszélünk, de ha igaz az, hogy valójában nem az iskolának tanulunk, hanem az életnek, akkor a tanév csak a tanulás folyamatának mérhető voltára figyelmeztet. Arra, hogy emberi lehetőségeinknek korlátai vannak, és nem mind tart örökké. Az élet iskolájában ugyan élethosszig tanulunk, de az iskolapadban nem. Van kezdete és vége. A két végpont közötti szakaszok jó lehetőségek, de el is lehet őket játszani – akár egy életre.

A református tanévkezdés látszólag ugyanolyan, mint a többi, de elég baj, ha tényleg így van. Mert a mi tanévkezdésünket az minősíti, hogy református. Sajnos maga a fogalom önmagában nem jellemez minket automatikusan, ha az iskolában folyó munka nem tükrözi mindenestől azt az igényt, ami a kifejezés lényege: formálódjunk, igazítsuk életünket a Bibliában kijelölt úthoz! Térjünk vissza oda, ha letértünk! Keressük – de ne csak mondjuk, hanem találjuk is meg, és járjunk azon az úton!

Ilyen értelemben kell református módon minősített tanévről beszélnünk. Hiszen a Bibliából tudhatjuk, hogy tanulásunk valójában a nagybetűs Élet folyamatába illeszkedik, és mi ezért vagyunk felelősek. Ebben a folyamatban az új tanév azt a felelősséget rója ránk, hogy tudatosítsuk a Biblia szerint értékelt Életet, annak gazdagságát, szépségét. Ezzel kapcsolatban a legnagyobb lehetőségünk, hogy nemcsak az évszám újulhat meg, amely az új tanévet jelzi, hanem mi is. Ez csak ott lehetséges, ahol az ember számára a múlt magvetéssé válik, és az gyümölcsöket terem.