Karácsony előtt került a magyar mozikba Fernando Meirelles filmje. A történet fikció, éppen ezért nem központi kérdés annak megítélése, hogy mennyi valóságalapja van. Ami sokkal érdekesebb, az a két filmbéli karakter egymáshoz való viszonya, formálódása, illetve a beszélgetéseikben megjelenő gondolatok. Mielőtt azonban ezekről szólnánk, mindenképpen idekívánkozik két észrevétel. Az első a két pápát megszemélyesítő Anthony Hopkins és Jonathan Pryce kiváló alakítása.

Minden túlzás nélkül állítható, hogy a színészek teljes hitelességgel adják vissza a rájuk bízott karaktert. A második inkább egy kérdésként fogalmazódhat meg bennünk, amikor leülünk nézni a filmet: vajon látták-e az érintettek, és rábólintottak-e annak bemutatására? Nem tudom a választ, de abban biztos vagyok, hogy a filmen átsugárzó derűben, finom öniróniában és könnyedségben benne van Ferenc pápa képe, amely még azokhoz az emberekhez is eljut, akik csak alkalmanként olvassák el a róla szóló híreket. Talán nem túlzás azt mondani: ez a film nem jöhetett volna létre, ha a jelenlegi pápának nem ilyen lenne az imázsa.