Már a rómaiak is ismerték a határokat, hatalmas birodalmukat limessel vették körül. A hajdani Pannoniát is limes határolta, amely jelezte, hogy eddig és ne tovább, mert ez már a Római Birodalom földje. Határok ma is vannak, ilyen például a schengeni határ, amely az unió területét védi vagy védené. Korábban vasfüggöny zárta le a keleti határokat, manapság sokan a határtalanságban hisznek, mondván, nincs szükség határokra.

Jézus tiszteletben tartotta a határokat, amikor így szólt a tanítványaihoz: „Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz.” Azután még ezt is hozzátette: „Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak.” Pál apostol ezt így fogalmazta meg: „Ha pedig valaki övéiről és főként háza népéről nem gondoskodik, az megtagadja a hitet, és rosszabb a hitetlennél.” Tehát nyugodtan kimondhatjuk a szentenciát: jó, hogy vannak határok, amelyeket olykor át lehet, sőt át is kell lépni, miként Jézus tette, amikor Tírusz és Szidón vidékére ment megpihenni, és egy pogány asszonyon segített.

Ez igazából kétszeres határátlépésnek számított, amelyet mindkét esetben a szükség indokolt. Jézusnak ugyanis magányra, pontosabban egyedüllétre volt szüksége, hogy pihenhessen és az Atyával lehessen, ezért rejtőzködött el ezen a pogány vidéken. Az asszonynak pedig arra volt szüksége, hogy a beteg leányát meggyógyítsa valaki.

Jézus nem akart tiltott határátlépést elkövetni, ezért mondta az asszonynak: „Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak.” A pogányokat nevezték a zsidók kutyának, miként a törökök is. Az asszony nem sértődött meg, hanem még jobban megalázkodott, amikor így szólt: „Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek gazdájuk asztaláról lehullanak.” (Mt 15,21–28) Jézus megrendült ennek a görög asszonynak a határtalan szeretetétől, amellyel beteg leányát szerette. Ez az édesanya ezer akadályon kelt át az érdekében, lemondva saját identitásáról és önbecsüléséről néhány „istenmorzsáért” cserébe. Ki lenne képes erre közülünk? Ki nem sértődne meg, ha kutyának nevezné egy idegen, még ha próféta is? Jézust olyannyira meghatotta ez a határtalan szeretet, hogy maga is átlépte a határait. „Asszony, nagy a te hited”, oly nagy, hogy nem ismer határokat, „legyen úgy, amint kívánod!” – és meggyógyult a leány még abban az órában.

Ez az édesanya határtalanul szerette a beteg leányát, idegen létére leborult Jézus előtt és morzsákért könyörgött. Jól tette, mert az Isten asztaláról lehulló morzsák testünknek és lelkünknek egyaránt táplálékul, sőt üdvösségül szolgálnak. Isten szeretete sem ismer határokat, ha leborulva kérjük, tapasztaljuk majd, hogy ő nemcsak morzsákat ad, de az élet kenyerével is megkínál minket.