Gyerekként Ön is azok közé a herendi reformátusok közé tartozott, akik – ha esett, ha fújt – átjártak Szentgálra istentiszteletre. Honnan ez az elköteleződés?

Szüleim mindketten a porcelángyárban dolgoztak. Édesapám katolikus volt, engem és az öcsémet édesanyám után kereszteltek reformátusnak. Nagyon hálás vagyok nekik, hogy még abban a nehéz korszakban sem hagyták el az istentiszteletet, sőt, amint járni tudtunk, minket is vittek magukkal. Herenden a közelmúltig nem volt református templom, édesanyámmal vasárnaponként átbuszoztunk a szomszédos Szentgálra. Mondhatni beágyazódtunk, belenőttünk az ottani gyülekezetbe. Bár néha tiltakoztam, mert sokszor gyalog kellett hazamenni, meghatározó isten- és egyházi élményeket szereztem, otthonommá lett a templom, a közösség. A magok elvetésének ideje volt ez.