Ha jellemeznem kellene a kort, amelyben élnünk adatik, akkor azt mondanám: ez a magától értetődőségek kora. Egyfajta beszűkült gondolkodásmód, amelynek az az alaptétele, hogy azt, ami van, csak működtetni és kezelni kell. Az embert úgy fogja fel, mint valamiféle menedzsert, akinek az a dolga, hogy működtesse a létezőt. De hogy a dolgok miért vannak, és miért pont olyanok, amilyenek, arra nézve már nincsenek kérdések. Ennek a beszűkülésnek valószínűleg az a célja, hogy ne kelljen súlyos, nyomasztó kérdésekkel foglalkozni. Végtére is az ember nem foglalkozhat mindig lételméleti kérdésekkel, mert akkor könynyen elbizonytalanodhat. Jobb nem feltenni azt a kérdést, hogy „miért?”, „mivégre?”, és úgy tenni, mintha minden olyan magától értetődő lenne. Vannak ugyan problémák, de azok mechanikus jellegűek: ki kell javítani a hibát.