Isten az ő népét megannyi nyomorúságon és próbán, elbukáson és felemelésen keresztül formálta és formálja ma is. Izráel történelme jól példázza azt, hogy csak akkor tudtak a bűneik következménye miatt bekövetkezett nyomorúságból megszabadulni, ha odafordultak az Úrhoz. Heti bibliai szakaszaink sorában a zsoltáros arra buzdít: „Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete! Így szóljanak az Úr megváltottai, akiket megváltott az ellenség kezéből, és összegyűjtött a különböző országokból; keletről, nyugatról, északról és délről.” (Zsolt 107,1–2)

Visszatekint Isten népének életére, amely eseményeiben ismétlődik, hiszen nyomorúságok és bajok után az Úrhoz fordultak, aki csodával határos módon megmentette őket. Nem véletlen, hogy az egész zsoltáron keresztül refrénszerűen visszatér két mondat: „De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és ő megszabadította őket szorult helyzetükből.” (Zsolt 107,13.19) „Adjanak most hálát az Úrnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért.” (Zsolt 107,8.15.21.31) A kiszabadított, megmentett, megszabadított nép nem tehet másként, mint hogy hálát ad az Úrnak, amiért oltalmába helyezte őket.

A keresztyén ember élete is tele van nehézséggel, próbával és bizony, bukásokkal is, de sosem szabad elfelejtenünk, hogy van kihez kiáltani, sőt kell is hozzá kiáltani, nemcsak akkor, amikor baj van, hanem mindennap, hiszen meghallgatja a mi kéréseinket. Azonban ne feledkezzünk meg az odaforduláson túl arról, hogy hálát adjunk neki, mert az ember annyi mindent természetesnek vesz, miközben elfelejti, hogy mindent, amink van, azt Istentől kaptuk.

Ezzel a bizalommal forduljunk az Úrhoz mindenkor, hálaadással. „Aki bölcs, jegyezze meg ezeket, és értse meg az Úr kegyelmes tetteit!” (Zsolt 107,43)