... sokszor több, mint a sok, és értékesebb is. Igaz ez a szeretetkapcsolatra, barátságra és szerelemre és a munkára, hivatásra nézve is. Pál vallomása arra ad példát, hogy összpontosítsuk erőinket az egy fontos dologra. Engedjük el a kevésbé értékes, későbbre is halasztható ügyeket, feladatokat, találkozásokat.

Márta sok mindenért aggódott, amikor Jézust vendégül látták a házukban, Mária viszont követte azt a belső igényét, hogy hallgassa a tanítását, és ezt a Mester megdicsérte: „…kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta…” (Lk 10,42) „…de egyet teszek” – mondja sok terve és tennivalója közben az apostol –, „ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” (Fil 3,14)

A legtöbben attól szenvedünk, hogy százféle dolgot csinálunk egyszerre, gyakran kevés eredménnyel. Szétforgácsolódnak az energiáink, ezért örökké elégedetlenek maradunk, mert sokat tettünk, el is fáradtunk, de nem sokra jutottunk. Gyakran őrlődünk a tennivalók között, hogy melyik a fontosabb. Kevés a szükséges és fontos, de leginkább csak egy. Felismerjük-e, hogy mi az?

Az apostol szerint az a fontos, ami előremutat. Kettős feladat: számot vetni a múlttal, és a jövőnek élni. Életünk egy-egy pontján jó ilyen számadást készíteni nekünk is. Visszatekinteni, megérteni, vállalni a múltunkat, azt, ahogyan éltünk, amit választottunk, ahogyan cselekedtünk, amit elvesztettünk, és kiválogatni azokat, amiket továbbviszünk.

Nem időzni, bajlódni, nem keseregni tovább azzal, amit kárnak és szemétnek ítélünk belőlük. Időnként kell ez a radikális válogatás, az értékek és a lomok megkülönböztetése. A lelki lomtalanításban a hátunk mögé vetjük azt, ami szükségtelen teher, és előrenézünk.

De mi van előttünk? Erre a kérdésre csak hitből lehet válaszolni, egyedül Isten tudja. A mostani világjárvány elbizonytalanítja a legcéltudatosabb embert is. De Pál apostol sem nyugodt, rendezett körülmények között írja ezt. Börtönben van, nem tudja, mi lesz a sorsa. Mégsem magát siratja, nem maga elé, hanem a jövőbe néz, messze előre a célra, és arra törekszik. Sőt fut. Egyenest a cél felé, mint az olimpián. Egyelőre helyhez van kötve, de ez nem számít. Lelki, szellemi karrierünk a mennybe, az örök életbe vezet.

Ha most újra beszűkül is a mozgásterünk, karanténos helyzetben élünk, egyet tehetünk: mi is nézzünk messze előre! A cél: Krisztus követése, önmagunk fölülmúlása, hasonlóvá lenni őhozzá.