Kevés hálásabb és boldogabb idős életet ismerek, mint amilyen az övé. Pedig lehet, hogy ő is fáradt, morgós öregasszony lenne a maga nyolcvan évével, ha huszonhárom évvel ezelőtt meg nem ismeri Jézust élete Megváltójaként. Azóta gyermeki hálával és örömmel éli napjait, és bizonyos az üdvössége felől.

Vallásos vidéki családban nőtt fel, nehéz gyermekkora volt. Ápolónőképzőbe járt, férjhez ment, élte Isten nélküli életét. A hivatása Budapestre szólította. Házassága – férje tragikus halálával – öt év után véget ért. Egyedül nevelte kislányát. Nagy ritkán elment a templomba is, ha nagy mélységben volt, imádkozott, és azt hitte, hogy így minden rendben van.

Leánya pedagógus lett, átmenetileg vidékre került, és az ottani, ébredésben lévő gyülekezetben talált lelki otthonra. Olyan közösség tagja lett, ahol sokan megtértek már, Jézust követték. Azonnal rájött, hogy nekik olyan kincsük van, ami neki még nincs. Kicsit furcsállta is, hogy olyan természetesen imádkoznak, életük minden dolgáról beszélgetnek, és nagyon szeretik Jézust. Hamarosan ő is élő hitet nyert közöttük.

Amikor lejárt vidéki küldetése, visszatért Budapestre. Édesanyja igen különösnek találta, hogy leánya itt is bibliaórákra, imaórákra jár, de nem szólt neki. Nem tudta, hogy a háta mögött elhatározták, hogy őt is Jézushoz vezetik. Elsegítették egy csendeshétre, ami ellen eleinte tiltakozott, de amikor már ott volt, átélte, hogy Isten szeretete egyre jobban átöleli. A hét harmadik napján beszélgetést kért a hét vezetőjétől, majd letette bűneit Jézus lábaihoz.

Így jellemezte az ezután következő időket: „Teljesen megváltozott az életem, az én Uram, Jézus Krisztus teljesen átformált.” Ami addig fontos volt számára, jelentéktelenné vált. Boldogan épült be a gyülekezet közösségébe. Minden alkalmat megragadott, hogy mind jobban megismerje Jézust. A munkahelyén is változás következett be. Csordultig volt a szíve Jézus szabadító szeretetével és Isten kegyelmével. Ápolói munkája során bizonyságot tett a betegeknek is.

Majd súlyos betegség miatt nyugdíjba kellett mennie. De felgyógyult betegségéből. Közben már leánya is férjhez ment, három unokája született.

Gyülekezetében – kicsi termete ellenére – „oszlopos tagja” lett a gyermekmegőrző szolgálatnak. Az első gyermekek, akikre vigyázott, amíg szüleik a templomban voltak az istentiszteleten, ma már felnőtt ifjak. Lassan ők lesznek anyukák, apukák. Ha találkoznak vele, olyan szeretettel veszik körül, mint a pótmamájukat.

Hálás örömmel vallja: „Milyen öregségem lenne, ha meg nem ismerem Jézust?! Így pedig minden napom ajándék ővele.”