Milyen emlékei vannak gyermekkorából a hitről, Istenről?

Havadtőn, a Maros menti kis faluban nevelkedtem. A tiltás ellenére is templomba járó emberek voltunk. Emlékszem, hogy mi, gyerekek a hátsó karzaton ültünk, és nekünk tényleg ott volt az Isten. A szüleink nem jöhettek el a konfirmációnkra. Az édesanyánkat végül a hátsó bejáraton beengedték a karzat alá. Ott sírt, hogy nem lehet részese az első padból ennek a fontos eseménynek. Édesapám tsz-elnök volt, így ő sem jöhetett, nem is tudott róla. Csak azt vette észre, hogy szép ruhában megyünk haza. Erdélyben az a szokás, hogy ilyenkor kakast vágnak annak a tiszteletére, hogy felnőtt a gyerek. Mama mondta: „Vágd le a kakast, mert megnőtt a lányod.” Innen tudta meg, hogy konfirmáltam. A mai napig, ha hazalátogatok, a szüleimmel a templomba megyek. Az nekem az otthon.

Mikor jöttek át Magyarországra?

Hivatalosan már 1987-ben kértük a kitelepedést – a fiaink taníttatása miatt –, de nem engedtek el. Végül 1990-ben, Sütő András megveretése után azt mondtuk, hogy itt már nincs maradásunk. Debrecenbe költöztünk.