Gyülekezetei gyászolják a lelkészüket, akit Tiszacsegén, Hajdúhadházon és Bocskaikertben emberszeretete, közvetlensége és nem utolsósorban teológiai felkészültsége alapján nagyra tartottak. Egyháza iránti elkötelezettsége már pályájának kezdetén, Tiszacsegén megmutatkozott, szolgálata idején új parókia és gyülekezeti ház épült, miközben Egyek és Újszentmargita szórványait is gondozta. 1998 márciusában meghívás alapján került Hajdúhadházra. Ebben a gyülekezetben teljesedett ki az egyházközségéért, templomáért és városáért érzett lelkészi felelőssége. Közösségszervező lelkesedése során aktivizálódott a presbitérium, az énekkar és a diakóniai szolgálat, újjászervezte a cserkészcsapatot. A szovátai és az andrásfalvi testvérgyülekezettel kiépített kapcsolatai révén tovább erősítette az egyetemes magyar református közösséget.

Hatalmas tenni akarással végezte munkáját. Templomtatarozás, harang villamosítás, az orgona felújítása mellett szolgálata idején megújult a teljes templombelső, újraépítették a háború során elhamvadt oldalkarzatokat. Lehetetlent nem ismerő szervezőmunkájának eredményeként 2008-ban a városban református óvoda, majd egy évvel később iskola kezdte meg működését.

Lelkészi ambícióját megromlott egészsége törte meg. Másfél évtizedes hajdúhadházi szolgálata után idő előtti nyugdíjazásra kényszerült. Feleségével a szomszédos Bocskaikertbe költöztek. Oda, ahol korábban a missziói egyházközség alapítója és vezetője volt. Családi házán székely zászló jelezte hovatartozását. Szívében folyamatosan ott volt a határon kívül rekedt magyarság minden gondja.

Életéért és maradandót alkotó munkásságáért hálát adunk Istennek. Ugyanakkor osztozunk szerettei fájdalmában, amelyet enyhíteni próbál a hit és a lelkészi életében annyiszor megfogalmazott, ma is visszacsengő mondata: „Isten közelsége oly igen jó nekem!"