Imádkozzunk!
Érzem
Érzem
a kezed melegét,
ahogyan betakarsz
örök védelemmel.
Érzem
szavaid erejét,
ahogyan küzdesz
a félelmeimmel.
Érzem,
hogy nem engedsz
eltévelyednem.
Érzem, Uram,
hogy szeretsz engem.
Ámen.
Érzem
Érzem
a kezed melegét,
ahogyan betakarsz
örök védelemmel.
Érzem
szavaid erejét,
ahogyan küzdesz
a félelmeimmel.
Érzem,
hogy nem engedsz
eltévelyednem.
Érzem, Uram,
hogy szeretsz engem.
Ámen.
A Biblia közös olvasása Isten üzenetének mélyebb megértését segíti, közösségi élményt is nyújt, erősítve a hívők kapcsolatát. Az együtt töltött időt gazdagítják azok az elmélkedések, amelyek közös gondolkodásra és párbeszédre ösztönöznek. A heti bibliai szakaszhoz Szetey Szabolcs írt jegyzetet, amely értékes iránymutatást ad a szöveg jobb értéséhez.
Ez a szeretet új, mert nincs határa. Nem emberbaráti, hanem isteni. Isten a forrása, és maga Jézus a mércéje, aki vállalta a keresztet, hogy odaadja az életét azokért, akiket szeret, mindenkiért. De nem azt mondja Jézus, hogy ezt cselekedjétek, ismételjétek és gyakoroljátok a lábmosást a különböző kultúrák, korok, éghajlat, cipők és csizmák, papucsok viseletének szokása közben.
Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. E belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. A kommunikáció formája lehet kérés, könyörgés, hálaadás, dicséret, magasztalás. Az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.
... beszélnek vagy inkább dadognak arról, mit élnek át a rövidebb vagy hosszabb ideje haldokló szerettük mellett. Ebben a gyötrelmes haláltusában, amelyet nemcsak a haldoklók vívnak, hanem a mellettük és velük virrasztók is, mélységes átalakulás történhet, amelyben egyszerre meglazulnak a görcsösen megfeszített kötelek. A távozó menni készül már, s a szeretet eléri a szabadság magaslatát: menj, ha felkészültél, nem tartalak többé vissza. Így átlépheti a határt.